Sport
Beat Feuz nyerte a veszélyes lesiklást Kitzbühelben

A 33 éves svájci Beat Feuz a veszélyes pályán végig stabilan, kontrolláltan jött le. Később induló ellenfelei közül azok is, akik a felső szakaszokon még jól álltak, fokozatosan egyre nagyobb hátrányba kerültek vele szemben.
Közülük az egyik volt az amerikai Ryan Cochran-Siegle, aki nagyot bukott, a pályát szegélyező hálót átszakította, de komolyabb baj nélkül megúszta az esetet. Ennek ellenére helikopter érkezett érte, és kivizsgálásra kórházba szállították. A versenyt körülbelül 25 perc elteltével folytatták.
Nem sokkal később a svájci Urs Kryenbühl a célegyenesben hatalmas ugratás közben 146,7 kilométer/órás sebességnél elvesztette egyensúlyát és előrebukott. Hosszú percekig mozdulatlanul feküdt a célvonalon túl a hóban, az orvosi stáb gyors elsősegélyben részesítette, majd őt is helikopterrel szállították el.
A verseny újabb jelentős szünet után folytatódott, azután az erős szél miatt állt sokáig a rajtoltatás, végül harminc induló után több sízőt már nem is engedtek lejönni. A második és harmadik helyen két olyan síelő - az osztrák Matthias Mayer és az olasz Dominik Paris - végzett, aki még az első tíz között siklott le.