Sport

Kézzel legyőzhető a brazil csapat

A magyar válogatottnak megmaradt az esélye a negyeddöntőbe jutásra a vb-n

A csoportgyőztes magyar válogatott ma (18 óra, M4 Sport) Brazília ellen kezdi meg középdöntős szereplését az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon az Új fővárosban, ahol még a lengyel és a spanyol csapattal küzd majd a nyolc közé jutásért.

Kézzel legyőzhető a brazil csapat
A Szeged beállósa, Bánhidi Bence világklasszis teljesítményt nyújtott a németek ellen
Fotó: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Még az öltözőben is önfeledten ünnepelte a magyar válogatott az utolsó pillanatban kiharcolt győzelmét a csoportrangadón, amelyen azt is láthattuk, hogy a német férfi élmezőny mennyire erős. Mert a legjobbjaik nélkül is nagy csatára késztették csapatunkat, amelyben több kiemelkedő teljesítmény kellett ahhoz, hogy javítson a németek elleni negatív mérlegen: 21 vereség mellett ez lett a hetedig győzelmünk.

A sikerben döntő része volt a pontosan bombázó átlövőnek, Máthé Dominiknek, aki tíz lövésből nyolc gólt szerezett: „A győzelem elsősorban a csapat védekezésének, másrészt Bánhidi Bencének, az ő védőtevékenységének és a német falban végzett munkájának köszönhető. Lékai Máté előkészítői munkája nélkül pedig én sem jutottam volna ismét nyolc gólig. Van még min csiszolni, kell még egy kis idő, mire tényleg érezzük egymást minden szituációban, de jó irányba haladunk” – mondta a norvég Elverum 21 éves játékosa.

A mérkőzés legjobbjának megválasztott, szintén nyolcgólos Bánhidi Bence szerint: „Ez egy igazi csapatmunka volt, az is, ahogy vissza tudtunk jönni a német vezetést követően. Hatalmas szíve van ennek a csapatnak. A mai győzelem kulcsa a türelmünk és az egymásért való küzdés volt. Ez óriási löketet és önbizalmat adhat nekünk a középdöntőre.” A remekül játszó, s az utolsó másodpercekben győztes gólt dobó Lékai Máté úgy látja: „Szépen fokozatosan haladunk előre. A középdöntőben is kemény ellenfelek várnak ránk. Ahhoz, hogy nyolc közé jussunk két találkozót meg kell nyernünk”.

Csapatunk Gízából átutazott az Új fővárosba. Neve még nincs a Kairótól 45 kilométerre épülő, 6,5 millió lakosra tervezett városnak, ahol a korszerű csarnokban Bánhidiék első ellenfele a brazil válogatott lesz, amely egy bravúros döntetlennel kezdett az Európa-bajnok spanyolok ellen, majd megosztozott a két ponton Tunéziával (32–32), s végül súlyos vereséget szenvedett a lengyelektől (33-23). Nagyon fontos lenne a két pont megszerzése, mert szombaton a lengyelek és hétfőn a spanyolok ellen is nagyon kemény, nehéz meccs vár csapatunkra. w

Az A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Németország 4, 3. Uruguay 2, 4. Zöld-foki Köztársaság 0 (koronavírus-fertőzés miatt visszalépett). A középdöntő I. csoportjának (Új Főváros) állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Spanyolország 3, 3. Németország 2 (71–43), 4. Lengyelország 2 (59–50), 5. Brazília 1, 6. Uruguay 0.

Kapcsolódó írásaink