Sport

Keszthelyiék a csoportelsőségért játszanak a görögök ellen

Vízilabda olimpiai selejtező

A második „edzőmeccsét” is könnyedén nyerte a magyar női vízilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn Triesztben. Az Izrael elleni 27–2 után egy fokkal erősebb ellenfél, Kazahsztán várt a mieinkre, amelyet kedden a görögök 13–5-re győztek le.

A kilenc gólt dobó Keszthelyi Rita vezérletével csapatunk a 7–2-es első negyed után a másodikban három gólt is kapott, de aztán fokozatosan növelte az előnyét, s a 13–5-ös félidő után végül 23–6-ra nyert. „A kazah csapat már jobb ellenfél volt, ezért több mindent tudtunk élesben gyakorolni akár támadásban, akár védekezésben, akár emberfórban, akár emberhátrányban. Felvezetésnek jó volt ez a két nap, de számunkra igazán csütörtökön kezdődik a torna” – mondta Bíró Attila szövetségi kapitány. Csapatunk ma (14 óra, M4 Sport) az európai élvonalba tartozó görög együttessel játszik a csoportelsőségért. Az A csoport rangadóján nagy csatában Olaszország 7–7-s döntetlent játszott a holland  csapat ellen. A nyolc válogatottat felvonultató tornáról csak a két döntős jut ki a tokiói nyári olimpiára.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom