Sport
Pontot mentett a Győr Odensében
Visszavágott őszi hazai vereségéért a dán Esbjerg a sokat hibázó Ferencvárosnak a női Bajnokok Ligájában
Nagyon fontos lett volna az FTC számára az újabb győzelem az Esbjerg ellen, mert az A csoportban felzárkózhatott volna a Rosztov mögé a második helyre. De míg ősszel Dániában tartalékosan 24–21-re győzött, most a majdnem teljes csapattal négygólos vereséget szenvedett. Ebben szerepet játszott, hogy az irányító Kovacsics Anikó kisebb sérülés miatt csak 15 percet játszott, de az is döntő volt, hogy Szucsánszkiék középen erőltették a támadásokat – az elő meccsen öt gól szerző Schatzl Nadine és a háromgólos Márton Gréta ezúttal kevés labdát kapott, s ezért csak egyszer találtak a kapuba, míg a dán együttes szélsői tizenkét gólt dobtak. Vereségével az FTC visszaesett csoportjában az ötödik helyre, szerdán a második helyen álló Metz ellen javíthat.
A Győr Odense elleni meccse előtt kiderült, hogy a nyáron távozó Danyi Gábor utódja Ambros Martín lehet. A Kisalföld értesülése szerint az ETO elnöksége megszavazta, hogy azt a spanyol szakembert kérjék fel vezetőedzőnek, aki hatéves győri sikersorozat után két éve távozott a Rosztovhoz. A címvédő Győr védekezése ezúttal gyenge volt,
támadásban is többször hibázott, így a dán csapat az ötvenedik percben már öttel is vezetett (30–25), azonban a hétgólos Amorin vezérletével sikerült döntetlenre menteni a meccset. „Az Odense ma jobban játszott, szerencsével szereztünk egy pontot” – ismerte el Danyi.
Az ETO megőrizte veretlenségét a BL-ben, s továbbra is vezet a B csoportban.
Elfogyott a zöld-foki válogatott vasárnapra
Elmaradt a Németország–Zöld-foki Köztársaság mérkőzés az egyiptomi férfi kézilabda világbajnokság A csoportjában, mert az afrikai csapat újabb két játékosa fertőződött meg a koronavírussal. Mivel zöld-fokiak a megbetegedések miatt csak 11 játékossal érkeztek a tornára, mindössze kilenc bevethető kézilabdázójuk maradt. A szabályok értelmében pedig legalább tíz kézilabdázónak rendelkezésre kell állnia ahhoz, hogy megtartsák a meccset. Az elmaradó találkozót 10–0-ás gólkülönbséggel a németek javára ítéli majd a nemzetközi szövetség. A magyar válogatott – amely 34–27-re győzte le a Zöld-foki Köztársaság együttesét pénteken – lapzártánk után fejezte be Uruguay elleni mérkőzését.
(MS)