Sport
Bizonytalanság Egyiptomban
Kettős magyar–dán párharc a női Bajnokok Ligájában
Kérdéses volt, hogy a magyar válogatott pályára léphet-e a Zöld-foki Köztársaság csapata ellen, mert az afrikai válogatott hat játékosnál és a szövetségi kapitánynál is kimutatták a koronavírus-fertőzést – ők el sem utazhattak Egyiptomba –, majd csütörtökön újabb négy játékos tesztje lett pozitív. A bizonytalan helyzetben Jesus Nelson Martins, a zöld-foki válogatott csapatvezetője úgy nyilatkozott, hogy a legfrissebb tesztek eredménye minden esetben negatív lett, így a nyitómérkőzés nem marad el. A mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.
Lékaiék vasárnap este (20.30 óra, M4 Sport) Uruguay ellen játszanak. A nemzetközi szövetség (IHF) bejelentette, hogy az újabb koronavírusos esetek miatt a válogatottakat és a stábtagokat, a játékvezetőket, valamint a hivatalos személyeket naponta ellenőrzik.
A női Bajnokok Ligájában az FTC ma délután (16 óra, Sport1) az Esbjerg csapatát fogadja az Elek Gyula Arénában.
A dánokat ősszel a megbetegedések miatt tartalékosan is legyőzte. Azóta viszont a Fradi volt kiváló irányítója, Nerea Pena a Siófok csapatától a dán együtteshez szerződött, s az Esbjerg játéka fejlődött, s visszavágásra készül.
A Győri ETO vasárnap (16 óra, Sport1) a szintén dán Odense vendégeként folytathatja két éve tartó veretlenségi sorozatát a BL-ben.