Sport

A játékosok egészsége érdekében üres lelátós a vb

Szigorú egészségügyi szabályokkal szerdán este az Egyiptom-Chile mérkőzéssel megkezdődik a férfi kézilabda világbajnokság Egyiptomban. A magyar csapat csak holnap utazik Gízába, ahol a csoportból való továbbjutás a cél.

A játékosok egészsége érdekében üres lelátós a vb
Lékaiéknak bravúrra lenne szükségük a nyolc közé jutáshoz
Fotó: AFP/Jonathan Nackstrand

A koronavírus-járvány kitörése óta ez az első világverseny, amelyet megrendeznek. A halasztás indokolt lett volt, de Hasszan Musztafa, a nemzetközi szövetség (IHF) egyiptomi elnöke ragaszkodott a lebonyolításhoz, mert az idén lejár a mandátuma és 77 évesen is újraindul az elnöki posztért.

Ez lesz a 27. férfi kézilabda-vb, de az első, amelyet már a megemelt létszámmal, 32 csapattal rendeznek meg.

A korábbi tervek szerint Sarm es-Sejkben, Hurgádában és Luxorban is rendeztek volna meccseket, végül Kairó, az Új főváros és Gíza mellett Alexandria ad otthont a tornának.

Az éremszerzésre ezúttal is Spanyolország, a címvédő Dánia, Norvégia és Horvátország a leginkább esélyes, de Franciaország vagy Szlovénia éremszerzése sem számítana meglepetésnek.

A magyar válogatott szerdán utazik Egyiptomba, ahol a gízai A csoportban pénteken a Zöld-foki Köztársasággal, vasárnap Uruguayjal, jövő kedden pedig Németországgal találkozik.

A középdöntőbe az első három helyezett jut, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket. A középdöntőben négy hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, a magyarokra továbbjutás esetén az Új fővárosban az Európa-bajnok Spanyolország, Tunézia, Brazília és Lengyelország közül három csapat vár, és innen az első kettő jut a negyeddöntőbe. Lékaiéknak  bravúrra lenne szükségük a nyolc közé jutáshoz.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom