Sport
Jön fel a Juve!
Lionel Messi két gólt szerzett Bilbaóban, így nincs már nála eredményesebb csatár a La Liga mostani idényében, végre régi fényében csillogott

Carlo Ancelotti, a világ egyik legsikeresebb aktív edzője – nem utolsósorban Pirlo korábbi egyik mestere – úgy vélte a rangadó előtt, hogy Stefano Pioli, a piros-feketék edzője érettebb taktikus, ellenben az élvonalbeli edzői pályafutását csak tavaly szeptemberben kezdő Pirlónak még időre van szüksége. Ám a rangadó egyik kulcsa éppen az volt, hogy Federico Chiesa nem engedte Theo Hernandezt állandó támadásba lendülni, s nem mellékesen még két gólt is szerzett. A játékos korában Professzornak becézett, kiemelkedő intelligenciával rendelkező Pirlónak bejött a visszatérő Adrien Rabiot favorizálása is, s élményszámba ment az első gól előtt Paulo Dybala sarkalása is – noha, az argentin támadó, aki átesett a koronavírusos fertőzésen, még közel sincsen százszázalékos állapotban.
Stefano Pioli együttese 27 bajnoki mérkőzés után szenvedett ismét vereséget, először kapott ki a júniusi újrakezdés óta olasz csapattól. Továbbra is vezeti a bajnoki tabellát, miután az Internazionale is kikapott a fordulóban a Sampdoriától – ráadásul két korábbi interes szerezte a gólokat –, de a Roma és a Juve közelebb lépett hozzájuk, tömörült a mezőny. Pioli szerint a rangadó megmutatta, hogy a Milan valóban bajnokesélyes – ezt azért nem biztos, hogy ebből a kilencven percből kellett leszűrni.
A juvésok ellenben ünnepeltek, kihasználva a közösségi médiát is. Wojciech Szczesny, a csapat lengyel kapusa fogalmazott a legplasztikusabban: „Sok ember szeretett volna minket holtnak látni, de mi nagyon is élünk”. A Juventusnak ez volt a legjobb mérkőzése eddig a szezonban, a Barcelona elleni, idegenbeli 3-0-n kívül, amiből akár azt a sajátos következtetést is levonhatjuk, hogy a csapatnak jobban megy a rangadókon vendégként, mint pályaválasztóként.
Emlegettük a Barcát, amely sorozatban a harmadik idegenbeli győzelmét aratta. Lionel Messi két gólja mellett kétszer a kapufát találta el, az idényben először csillogott régi fényében. Az argentin szupersztár a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén négy gólt rúgott, s ezzel holtversenyben vezeti a La Liga góllövőlistáját, Gerard Moreno, Iago Aspas és jó barátja, Luís Suárez társaságában.
Ez volt az egyetlen spanyol bajnoki a hét közepén, ellenben jó néhány élvonalbeli csapat a Király-kupában pályára lépett. Így az Atlético Madrid, amely óriási meglepetésre 1-0-ra kikapott a harmadik vonalba tartozó UD Cornellától. Diego
Simeone talán kicsit lebecsülte az ellenfelet, kulcsemberei nagy részét pihentette. Ugyanakkor az Atlético tavaly is gyorsan elbúcsúzott a kupától, akadnak, akik ezt nem a véletlen számlájára írják.
Kialakult az angol ligakupa, az úgynevezett Carabao Cup döntőjének párosítása: Tottenham Hotspur–Manchester City. Éppen tíz esztendő után vív majd egymással kupadöntőt José Mourinho és Pep Guardiola. A City jó játékkal gyűrte le a jó formában lévő városi riválist, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Ole Gunnar Solskjaer tizenkét hónap alatt négy (!) kupaelődöntőben veszített a csapatával. Kétszer a City, egyszer a Chelsea, egyszer pedig a Sevilla ellen. Sir Alex a huszonhat éves manchesteri pályafutása alatt összesen hatot bukott el.
Serie A, 16. forduló. Milan–Juventus 1–3. Az élcsoport: 1. AC Milan 37 pont, 2. Internazionale 36, 3. AS Roma 33, 4. Juventus 30 (15).
La Liga, 17. forduló. Athletic Bilbao–Barcelona 2–3. Az élcsoport: 1. Atlético Madrid 38 (15 mérkőzés), 2. Real Madrid 36, 3. Barcelona 31.
Angol ligakupa, elődöntő: Manchester United–Manchester City 0–2.