Sport

Berozsdált a Liverpool játéka mostanában

Jürgen Klopp csapata több mint két és fél éve nem volt a mostanihoz hasonló rossz sorozatban, pedig közeleg a Manchester United elleni rangadó

A Liverpool váratlan vereséget szenvedett a Southamptontól a Premier League hétfő esti mérkőzésén – Jürgen Klopp azt mondta a találkozó után: „ez egy rozsdás pillanat, be kell vallanunk”. Nincs könnyű helyzetben.

Berozsdált a Liverpool játéka mostanában
Mohamed Szalah – a szendvicsben középen – állítólag nem érzi jól magát a Poolban
Fotó: AFP/Michael Steele

A Pool mindössze a második vereségét szenvedte el a bajnoki idényben, az ugyancsak kettővel álló Manchester City kivételével minden más csapat többször kapott ki a Premier League-ben. Ugyanakkor néhány negatív rekordot is jelentett az 1–0-s vereség, tekintettel arra is, hogy a Vörösök a legutóbbi három bajnoki találkozójukon nyeretlenek maradtak, másképpen mondva: karácsony óta nyeretlenek. Hasonlóan rossz sorozatra 2018 májusa óta nem akadt példa. Mint ahogy ugyancsak több mint két és fél éve nem fordult elő, hogy a Pool parádés csatársora két egymást követő bajnoki mérkőzésen gól nélkül maradjon. Ahhoz pedig egyenesen 2015 decemberéig kell visszalapozni a Liverpool bajnoki meccseinek krónikájában, hogy megleljük, mikor fordult elő a mostani előtt legutóbb, hogy a Liverpool a 75. percig egyszer sem rúgott kapura.

A Liverpool továbbra is a bajnoki tabella élén áll, de csupán jobb gólkülönbséggel előzi meg az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Manchester Unitedot. A Vörösök a következő bajnoki mérkőzésükön, január 17-én éppen Ole Gunnar Solskjaer jó formában lévő gárdáját fogadják az Anfield Roadon.

Jürgen Klopp, aki 2018-ban BL-döntőbe vitte a csapatot, 2019-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, csak nagyon szoros versenyben, a Premier League korábbi ezüstérmeseittekintve rekordteljesítménnyel lett második a bajnokságban, majd 2020-ban megnyerte a Vörösökkel a három évtizede vágyott bajnoki címet, angliai pályafutása során talán most van a legnehezebb helyzetben. A mostani évadban szinte egyszer sem tudta a legjobbnak vélt összeállításban pályára küldeni a csapatát. Nagyon sok sérültje volt, Virgil van Dijk és Joe Gomez, a két középső védő aligha játszhat már ebben a szezonban, és néhány napja Joel Matip is megsérült. Mindezek miatt a Southampton ellen a bajnokcsapat alaptizenegyének két kulcsembere, Fabinho és Henderson nem az eredeti helyén, a középpályás sorban, hanem belső védőként játszott – ez viszont kihatott a középpályás sor hatékonyságára is. A mostani helyzet csak még inkább aláhúzza: érdemes lenne a Liverpoolnak kihasználni az átigazolási időszak adta lehetőséget. Ráadásul a szinte minden fórumon az előző év legkiválóbb jobbhátvédjének választott Trent Alexander-Arnold sincs formában. A Southampton ellen le kellett cserélni, 38 labdát adott el, olyan sokat, mint a mostani idény bármelyik meccsét tekintve egyetlen védő sem a Premier League-ben. David James, a Liverpool korábbi kapusa szerint a lábsérüléséből novemberben visszatért hátvédnek jót tenne egy kis szünet. Halványnak bizonyult a támadóhármas is, Mohamed Szalah állítólag nem érzi jól magát Liverpoolban, Sadio Mané rengeteg mérkőzést játszott az elmúlt időszakban fáradt – és nincs sok lehetőség a változtatásra, mivel az egyetlen, a nagy trió tagjaihoz fogható képességű csatár, Diogo Jota egy már tét nélküli BL-mérkőzésen, a Midtjylland ellen térdsérülést szenvedett.

Klopp úgy érzi, a bírók sem mérnek egyenlő mércével. „A Manchester United két év alatt, amióta Ole ott van, több büntetőt rúghatott, mint a Liverpool az én öt és fél évemben. Ez az én hibám?” – tette fel a bizonyára költőinek szánt kérdést.

A veretlen Milan a bajnok Juventust fogadja

Ma este a júniusi újrakezdés óta olasz csapatok ellen még veretlen, a Serie A élén álló AC Milan fogadja a címvédő Juventust (20.45). Carlo Ancelotti, aki mindkét gárdát irányította a kétezres évek első évtizedében, azt mondta az edzőket összehasonlítva: „Piolinak világos elképzelései vannak, Pirlónak még időre van szüksége.” Aki ebből azt a következtetést vonná le, hogy a piros-feketék a találkozó esélyesei, annak érdemes ránéznie a várhatóan hiányzók listájára: a Juvéban Alex Sandro és Cuadrado koronavírusos, Morata sérült, de visszatér az eltiltásából Rabiot. A Milánból ellenben Tonali eltiltás, Ibrahimovic, Bennacer, Gabbia és Saelemaekers sérülés miatt hiányozni fog.
(AD)

Kapcsolódó írásaink

Nagyvárosi kisváros csapata

ĀLabdarúgás. Jakab Jánost a budafoki klub családias jellege a hetvenes évek helyi futballaranykorára emlékezteti