Nagyvárosi kisváros csapata

– Melyik marad az ön számára 2020 legemlékezetesebb futball-pillanata?

– Szívem szerint kettőt is kiemelnék. Mint a magyar labdarúgás örök szerelmese, természetesen a válogatottnak az izlandiak elleni győzelmét, a fantasztikus utolsó perceket, csúcspontként Szoboszlai Dominik gólját említeném. Egészen elképesztő, hogy valakinek ilyen elsőrangú rúgótechnikája, s a döntő pillanatban is hideg feje legyen. Külön is kiemelem Sallai Rolandot, akinek a fejlődését tizenhárom éves korától közelről figyelhettem, nagyon a szívemhez nőttek azok a srácok, akik az akadémiáról kerültek ki az évek során. A másik nagy pillanat említésekor egy kicsit hazabeszélek, csodálatos volt megünnepelni a Budafok feljutását az NB I.-be.

– A budafoki csapat meglepte a futballszurkolók nagy részét azzal, hogy kiharcolta a feljutást 2020 tavaszán, még pontosabban jelentős pontelőnnyel feljutó helyen állt, amikor az MLSZ az idény további részének törlése mellett döntött. Mivel kezdődött a budafoki sikertörténet? A 2017-es kupameneteléssel, amikor az elődöntőig jutottak?

– Nem, én sokkal korábbról indítanám a történetet. Akkortól, amikor öt és fél évvel ezelőtt az Ausztráliában élő, magyar származású és magyar állampolgársággal is rendelkező Bélteky Róbert megkeresett azzal az ötletével, szeretne befektetni egy magyar klubba, de nem az élvonal érdekelte, alacsonyabb osztályúra gondolt. Én korábbi futballista pályafutásom két fontos klubját, a Tatabányát és a Budafokot ajánlottam, végül utóbbi mellett döntött.

– A Budafok akkor NB III.-as volt, ma NB I.-es. Óriási utat járt be. Ami nem sikerült a hetvenes évek második felében az azóta is legendásként emlegetett csapatnak – soraiban Noskó Ernővel, Tóth Kálmánnal, Jakab Jánossal vagy éppen a mai ügyvezető elnökkel, Vízi Sándorral –, azt megvalósították az utódok. Miben hasonlítható össze az a csapat a mostanival, az a budafoki klub a jelenlegivel?

– Azt hiszem, elsősorban a családias jellegben. Itt mindenkinek nagyon fontos a közösség és Budafok. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy igazi lokálpatriotizmus hatja át az embereket. A kerület mottója tökéletesen illeszkedik ebbe a gondolatsorba: kisváros a nagyvárosban.

– A Budafokra jellemző, hogy alig-alig szerepeltet külföldi játékost. Ez alighanem kifejezett törekvése a vezetőségnek.

– Mint ahogyan az is, hogy helyi kötődésű, fiatal játékosokat is szerepeltessünk. A budafoki legendákat emlegetve, visszatérve a korábbiakra, nagy meghatódottsággal és tisztelettel emlékezem a 2018 februárjában elhunyt Dobesch Gyulára, aki szinte az egész életét a Promontor utcában töltötte, volt játékos, edző és vezető is. Unokája, Fekete Máté, aki kisgyerek kora óta a BMTE játékosa, szintén bemutatkozhatott ősszel az élvonalban. De visszatérve a fiatal magyar játékosokra: én is folyamatosan figyelem az akadémiákat, lesem a tehetségeket, a legutóbbi mérkőzésünkön hét 22 évnél fiatalabb játékos szerepelt.

– De nem csak a fiatalokra figyel: hajdanán az ön ötlete volt a klub két rutinos, korábbi szép NB I.-es múlttal rendelkező játékosának, Oláh Lórántnak és Csizmadia Csabának az „előléptetése”.

– Lóri mögött majdnem kétszázötven első osztályú meccs állt, amikor eljött Budafokra, az NB III.-ba. Felvázoltam neki egy jövőképet, őszintén megmondom, akkoriban úgy gondoltam, egy év után visszavonulok, aztán már öt és fél éve vagyok újra a klubnál. Lóri, akit nagyon intelligens, nyelveket beszélő, érett gondolkodású fiúnak ismertem meg, s úgy véltem, kitűnő szakmai igazgatóvá válhat, maximálisan igazolta a véleményemet. Csizmadia Csaba éppen egy sérülés után volt, nálunk pedig edzőváltás történt. Felvázoltam neki a lehetőséget, nem tagadom, meglepődött. Mondtam neki, három nap múlva felhívom, addig gondolkodjon. Örülök, hogy belevágott.

– Nemrégiben különleges karácsonyunk volt a vírushelyzet miatt, különlegesek voltak az előző decemberi napok is. Ezúttal nem lehetett a szokott módon megtartani a régi válogatott játékosok immár hagyományos találkozóját.

– Immár tizenkét éve szervezem ezeket a találkozókat, a kezdet kezdetén még Albert Flóri, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula is ott volt. Idén már 113 egykori futballistának igyekeztünk ajándékkal kedveskedni az ünnep előtt. Meghatottan fogadták, de a visszajelzésekből az derült ki, nagyon sajnálták, hogy nem tudtunk a régi módon leülni, beszélgetni. De hát mindannyian tudjuk, megértjük: az egészség, a biztonság mindennél fontosabb. Nagyon remélem, hogy 2021 decemberében majd újra találkozhatunk. Nekem is óriási élményt jelentenek ezek az események, beszélgetések. Soha nem felejtem el, ahogyan a drága Göröcs Titi, sráckorom egyik nagy kedvence Mészöly Kálmánnal és Albert Flórival együtt hogyan mesélt, anekdotázott. Ha a futballban lenne Nobel-díj, neki biztosan kijárt volna.