Sport

Zidane szerint Benzemánál nem volt még jobb francia csatár

Nemzetközi labdarúgás

Teljesült a papa, Carlo álma az olasz labdarúgó-bajnokság „Inzaghi-derbinek” nevezett összecsapásán, a Benevento és a Lazio 1–1-es döntetlenre végzett.

Zidane szerint Benzemánál nem volt még jobb francia csatár
Zidane szerint Benzemánál nem volt még jobb francia csatár
Fotó: AFP/Oscar Del Pozo

Ahogyan a magyar futball történe­tében, az olaszban is nagy ritkaság, hogy két fivér, ezúttal Pippo és Simone Inzaghi egymás ellen meccseljen edzőként élvonalbeli bajnoki mérkőzésen. Angliában két meglepetést is hozott a Premier League keddje: a Wolverhampton 2–1-re legyőzte a dobogóról leszoruló Chelsea-t, míg a Manchester City nem bírt otthon a West Bromwich Albionnal. A WBA 2005 óta nem szerzett pontot az Etihadben, de a sikernek számító eredmény sem mentette meg a menedzsert, a horvát Slaven Bilicet. A spanyol La Ligában a Real Madrid folytatta immár négy mérkőzésből álló győzelmi sorozatát, de a 3–1-es eredmény simább mérkőzést sejtet, mint amilyen valójában volt az Athletic Bilbao elleni. A címvédő a 13. perctől emberelőnyben játszott, majd az első félidő utolsó lövésével előnybe került (Toni Kroos). A fordulás után a baszkok kiegyenlítettek (Capa), Karim Benzema gólja után sem adták fel, a 91. percben ziccerüket Thibaut Courtois nagy bravúrral hárította. Az ellentámadásból Benzema beállította a végeredményt. A középcsatár a mérkőzés után nagy bókot kapott Zidane-tól, aki szerint Benzema a valaha volt legjobb francia csatár. Ezek szerint Fontaine, Papin, Cantona, Griezmann és Henry lemaradt…

Kapcsolódó írásaink