Sport

Kitűnővel léphetett Balázs Krisztián a felnőttek mezőnyébe

A Ferencváros versenyzőjének teljes az éremgyűjteménye a junior kontinensviadalon

Egy-egy arany-, ezüst- és bronzéremmel jött haza Balázs Krisztián a törökországi Mersinben rendezett torna Európa-bajnokságról. Az FTC junior tehetsége a megérdemelt pihenés helyett folyatta az edzéseket.

Kitűnővel léphetett Balázs Krisztián a felnőttek mezőnyébe
Balázs Krisztián hibátlan gyakorlata aranyat ért
Fotó: MATSZ/UEG

– Milyenek voltak a körülmények és a mezőny Mersinben?

– Eredetileg Bakuban lett volna az Európa-bajnokság, de a járvány miatt Mersinben rendezték meg. A szállás remek volt, és a csarnok, a rendezés is. Ugyan a járvány miatt több ország nem vállalta az indulást, de így is jó volt a mezőny, az ukránok például nagyon erős csapattal érkeztek.

– Egyéni összetettben harmadik, csapatban második, nyújtón pedig első lett. Melyik helyezést volt a legnehezebb megszerezni.

– Nehéz összehasonlítani. A csapatban egymásért küzdöttünk, az egyéni összetettben minden szeren vizsgáztam, nyújtón pedig a legnehezebb gyakorlatomat kellett bemutatnom a győzelemhez. Szerencsére sikerült.

– A pontszámával mégsem volt elégedett…

– Nem, mert 13.366 pontnál többre számítottam. De a bíróktól csak ennyit kaptam. Most már nem bánom, mert így is korosztályom legjobbja lettem.

– Jövőre már a felnőttek között kell versenyeznie. Mennyit kell fejlődni, hogy ott is az élmezőnybe kerüljön?

– Úgy gondolom, az edzőm, Nagy Zoltán irányításával azt a kemény edzésmunkát kell folyatnom, amit eddig is csináltam. Napi kétszer háromórás edzés, ami nem könnyű, de láthatóan van eredménye.

– Hogy lehet ezt sérülésmentesen bírni?

– Sajnos sérülések zavarták a felkészülésemet. Az Európa-bajnokság selejtezőjében az ugrásnál meghúzódott a derekam, azóta is fáj. De ezt ki kell zárni, és mindig a feladatra kell összpontosítani.

– Most következik a pihenő?

– Lehetett választani a januári újrakezdés és a folyamatos edzés között. Én az utóbbit választottam, így délután már edzésre megyek. Majd az ünnepek alatt lazítok…

Kapcsolódó írásaink