Sport

Vagyonokért veszik a legendás játékos használt sportcipőit

Az amerikai Michael Jordan minden idők egyik legjobb és garantáltan leggazdagabb kosárlabdázója lett, a palánk alatt is kész üzletember volt

Szinte hihetetlen, a Christie’s akcióján 615 ezer dollárért – több mint 200 millió forintért – kelt el Michael Jordan, minden idők egyik legjobb profi kosárlabdázójának sportcipője, a róla elnevezett Air Jordan 1s. Májusban a Sotheby’s árverésén is elkelt két Air Jordan cipő, a leütési áruk 560 ezer és 426 ezer dollár volt.

Vagyonokért veszik a legendás játékos használt sportcipőit
Enyhén viseltes ez a lábbeli, de mivel Michael Jordan hordta, sok pénzt megért
Fotó: AFP/Timothy A. Clary

Az irreálisnak tűnő összegnek több oka is van. Amikor a hatszoros NBA-bajnoknak 1984-ben a Nike sportszergyártó cég bemutatta Peter Moore cipőtervező piros-fekete cipőjét, a fehér színhez szokott Jordan azt mondta: „Nem hordhatom, mert ezek az ördög színei.” Aztán az öt évre szóló 2,5 millió dolláros szerződés meggyőzte a fiatal kosarast, aki annak ellenére játszott a róla elnevezett sportcipőben, hogy azt az észak-amerikai profi kosárlabdaliga betiltotta. A szupersztár meccsenként ötezer dolláros büntetést kapott, amelyet a Nike örömmel kifizetett helyette, mert ez hatalmas reklámot jelentett a cégnek, s a magas ár – 65 dollár – ellenére a legkeresettebb sportcipő lett.

Az akkor veszteséges Nike az első évben hárommillió dolláros árbevételre számított az Air Jordan cipőkből, amely végül 126 millióra rúgott. Az amerikai sportszergyártó és az akkor még csak 21 éves kosárlabda-tehetség is legjobb üzletét kötötte: a 36 éves (!) szerződés eredményeként az 57 éves Jordannak még mindig több az éves jövedelme, mint napjaink legnagyobb sztársportolóinak, a vagyonát több mint kétmilliárd dollárra becsülik.

A kosárkirály jelenlegi népszerűségében jelentős szerepet játszott a pályafutása utolsó szezonjában felvett s az Utolsó tánc címmel idén bemutatott tízrészes dokumentumfilm.

Ebből többek közt az is kiderült, hogy Jordan nem csupán kiváló kosárlabdázó volt, hanem ragyogó üzletember is. A Chicago Bulls egykori játékosa nemrég százmillió dollárt (több mint 30 milliárd forintot) adományozott a következő tíz évben a rasszizmus elleni küzdelemre az Egyesült Államokban. Mindenesetre volt miből…

George Best meze ötmillió forintért talált gazdára

George Best

Tizenháromezer fontért, cirka ötmillió forintért kelt el George Best futballmeze, amelyet első válogatottsága idején viselt az Uruguay elleni meccsen, 1964-ben. A londoni Daily Mail szerint a 2005-ben, 59 évesen elhunyt játékos több mezét is fontezrekért adták el az online aukción, amelyen kalapács alá került a nők bálványa jegyzetfüzete is. A „Szeretettel, George-tól” feliratú fekete füzet Best minden fő kapcsolatát tartalmazza, beleértve a barátnőit is. A legkitartóbb licitáló másfél ezer fontot fizetett érte. Az aranylabdás, kétszeres angol bajnok, BEK-győztes George Best 2002-ben bekerült az angol labdarúgás Hall of Fame-jébe, szülőhazájában pedig a belfasti repülőtér 2006 óta az ő nevét viseli. A hozzá köthető tárgyak rendszeresen feltűnnek árveréseken. Tíz éve a Bonhams aukciós ház tizenhárom sportérmét kínálta eladásra, ezek akkor összesen 200 ezer fontért találtak gazdára. A legmagasabb áron, 156 ezer fontért (körülbelül 48 millió forint) a BEK-érem ment el, noha csak másolata volt a Benfica elleni, 1968-as győztes találkozó medáljának, az eredetit ugyanis Best elhagyta.
(MK)

Több sportoló is adományozott a Jónak lenni jó!-nak

Itthon épp zajlik az az adománygyűjtés, amelynek kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítványt.
A közmédia évente ismétlődő akciójára magyar és külföldi sportolók is ajánlottak fel elárverezhető értékes tárgyakat. Ivánka Mária négyszeres olimpiai ezüstérmes, kilencszeres magyar bajnok nemzetközi sakknagymester egy sakkcomputert ajánlott fel néhány napja, korábban Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai úszónőnk több személyes sporttárgyat. Az egykori brazil futballsztár, Roberto Carlos magyar gyökerekkel rendelkező fia, a 14 éves Cristo is részt vesz felajánlásaival, adománya egy különleges, irányítósávos futballcipő, amelyben a Real Madrid kiválasztó játékán lőtt három gólt. A cipőt, amelyet Oroszi László készített számára, az édesapjától kapta, árulta el Szvitek Erzsébet, Roberto Carlos anyósa a Kossuth rádióban. A kikiáltási ára 500 ezer forint. A Jónak lenni jó! című egész napos műsorfolyamot december 20-án, immár kilencedik alkalommal tartják.
(MK)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom