Sport

Lionel Messi a gyerekkorára és Maradonára emlékezett

Labdarúgás. A Barcelona a múlt héten két mérkőzést is négygólos különbséggel nyert meg, javuló formába került Ronald Koeman csapata a budapesti kirándulás előtt

A Barca 2019 márciusa óta először zárt egy hetet úgy, hogy két mérkőzést is megnyert legalább négy gólt szerezve. Így készült a Ferencváros elleni budapesti mérkőzésre.

Lionel Messi a gyerekkorára és Maradonára emlékezett
Lionel Messi vezérletével a Barca könnyű győzelmet aratott az Osasuna ellen. A 21. század szupersztárja góllal búcsúzott a valaha volt (szerinte is) legjobb argentin futballistától, akivel 1993–94-ben néhány hét híján klubtársak voltak a Newell’s Old Boysban
Fotó: AFP/Lluis Gene

A katalánok kedden 4–0-ra nyertek Kijevben a Dinamo ellen, ott tulajdonképpen a második csapat kezdett, ami a mezőnyjátékosokat illeti (Dest, Mingueza, Lenglet, Junior Firpo – Pjanic, Alena – Trincao, Pedri, Coutinho – Braithwaite, aztán Griezmann és Jordi Alba mellett beállt még Riqui Puig, Mateus Fernandes és De La Fuente). Vasárnap ismét 4-0-ra nyert, ám már otthon, bajnoki mérkőzésen, az Osasuna ellen. Ronald Koeman ezúttal Ter Stegen előtt a Dest, Mingueza, Lenglet, Jordi Alba – Pedri, De Jong, Coutinho – Messi, Braithwaite, Griezmann tízest választotta, Trincao, Junior Firpo és Alena mellett beszállt Busquets, valamint Dembele is.

A négyből egy gólt Lionel Messi szerzett, aki nagyon készülhetett arra, hogy ünnepelhet. A mérkőzésmez alá felvette Maradonára emlékezve első klubja, a Newell’s Old Boys trikóját. Mindössze hatéves volt, amikor édesapjával, Jorgéval ott ült a Colosóban, a rosariói klub stadionjának lelátóján, s figyelte a piros-kékeknek az Emelec elleni barátságos mérkőzésén bemutatkozó új játékosát. Bizonyos Diego Armando Maradonát. Ezért vette fel a Newell’s mezét, s nem – noha talán az lett volna a kézenfekvőbb – az argentin válogatottét.

Koeman a kijevi túrára nem vitte el Messit, kérdéses, hogy Budapestre elhozza-e, hiszen már eldőlt a továbbjutás.

A Barcelona a mostani győzelemmel a vesztett pontokat tekintve beérte pontszámban a Real Madridot, de az Atlético kilencpontos előnyben van vele szemben.

Premier League, 10. forduló. Crystal Palace–Newcastle 0-2, West Bromwich–Sheffield United 1-0, Everton–Leeds United 0-1, Manchester City–Burnley 5-0, Brighton–Liverpool 1-1, Southampton-Manchester United 2-3, Chelsea–Tottenham 0-0, Arsenal–Wolverhampton (lapzárta után ért véget), Leicester–Fulham és West Ham–Aston Villa (hétfőn).
Az élcsoport: 1. Tottenham 21 pont, 2. Liverpool 21, 3. Chelsea 19, 4. Leicester 18.

Bundesliga 1., 9. forduló. Mönchengladbach–Schalke 4-1, Augsburg–Freiburg 1-1, Borussia Dortmund–Köln 1-2, RB Leipzig–Bielefeld 2-1, Union Berlin–Eintracht Frankfurt 3-3, VfB Stuttgart–Bayern München 1-3, Wolfsburg–Werder Bremen 5-3, Leverkusen–Hertha BSC 0-0, Mainz–Hoffenheim 1-1.
Az élcsoport: 1. Bayern München 22 pont, 2. RB Leipzig 20, 3. Leverkusen 19, 4. Dortmund 18.

Serie A., 9. forduló. Atalanta–Verona 0-2, Benevento–Juventus 1-1, Sassuolo–Internazionale 0-3, Lazio–Udinese 1-3, Bologna–Crotone 1-0, Milan–Fiorentina 2-0, Cagliari–Spezia 2-2, Napoli–AS Roma (lapzárta után ért véget), Torino–Sampdoria és Genoa–Parma (hétfőn).
Az élcsoport: 1. AC Milan 23 pont, 2. Internazionale 18, 3. Sassuolo 18, 4. AS Roma 17 (8).

La Liga, 11. forduló. Valladolid–Levante 1-1, Real Madrid–Alavés 1-2, Huesca–Sevilla 0-1, Valencia–Atlético Madrid 0-1, Elche-Cádiz 1-1, FC Barcelona–Osasuna 4-0, Getafe–Athletic Bilbao 1-1, Celta Vigo–Granada 3-1, Real Sociedad–Villarreal (lapzárta után ért véget), Real Betis–Eibar (hétfőn).
Az élcsoport: 1. Real Sociedad 23 pont (10), 2. Atlético Madrid 23 (9), 3. Villarreal (19 (10).

Kapcsolódó írásaink