Sport

A két barát közül az egyik szomorú lesz – vagy mindkettő

Hat meghatározó játékosa nélkül érkezett a Real Madrid Milánóba, az Inter elleni nagyon fontos mérkőzésre, de a házigazda sincs rózsás helyzetben

Miközben a Bayern München, a Liverpool vagy a Manchester City már a negyedik mérkőzésén biztosíthatja a helyét a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi folytatásában, minden csapat reménykedhet még, minden csapatnak van esélye az első helyre a legkiegyensúlyozottabb négyesben.

A két barát közül az egyik szomorú lesz – vagy mindkettő
Romero Lukaku hetek óta remek formában, gólerősen játszik
Fotó: AFP/Miguel Medina

Utóbbi a B jelű, amelyben „féltávnál” mindössze három pont választja el az első helyen álló Borussia Mönchengladbachot és a negyedik Internazionalét. Kettejük között azonos pontszámmal áll a Sahtar és meglepetésre a Real Madrid. A spanyol óriás mindössze egy meccsét tudta eddig megnyerni a BL-őszön (sőt, 2020-ban a Bajnokok Ligájában, ugyanis tavasszal és nyáron nem tudott mérkőzést nyerni), ezért aztán a mostani milánói összecsapás abszolút létfontosságú a számára.

Zinédine Zidane együttese rossz előjelekkel utazott el Lombardiába, hat futballista nem tarthatott a küldöttséggel. A nyáron kiharcolt bajnoki címben a mezőnyjátékosok közül Sergio Ramosnak és Karim Benzemának volt a legnagyobb szerepe – a BL-ben nem tudják most „megmenteni” a csapatot, egyikük sem játszhat. A francia csatár edzett ugyan hétfőn, de a társaitól külön, így nem volt értelme annak, hogy útra keljen. A csapatkapitány Ramos, még a spanyol válogatott egyik mérkőzésén sérült meg, a jobb combhajlítója húzódott meg, így a védelemnek ismét nélküle kell felállnia. Éder Militao koronavírusos, ő ezért nem játszhat. Benzema helyén esetleg játszhatott volna a szerb válogatottban gólerősen futballozó Luka Jovics, de ő is megfertőződött. Nem tagja a keretnek Federico Valverde és Álvaro Odriozola sem. Zidane számára az egyetlen jó hír, hogy a brazil Casemiro meggyógyult, rá nagy szükség van a középpályás védekezésben.

Borzolja a kedélyeket Isco ügye. A középpályás ugyanis elégedetlen azzal a játéklehetőség-mennyiséggel, amennyit kapott ősszel (hét bajnokin játszott, de egyiket sem végig, a BL-ben még nem kapott szerepet), ezért bejelentette, hogy a téli átigazolási időszakban távozni akar. A francia edző egykori klubtársa és jó barátja, Antonio Conte által dirigált Inter semmivel sincsen könnyebb helyzetben, számára is létszükséglet lenne a győzelem. A fekete-kékek nincsenek nagy formában, noha a hétvégi, a Torino elleni 4–2-es győzelem valamit javíthatott a hangulaton. Szinte döbbenetes, hogy az előző nyári „ezüstcsapatnak” a legutóbbi kilenc mérkőzését tekintve ez volt mindössze a második győzelme.

Egyedül talán Romelu Lukaku van jó formában, a vasárnapi kettővel már 29 gólnál tart 2020-ban. Mindössze három futballista volt eddig eredményesebb nála: Robert Lewandowski (39), Cristiano Ronaldo (33) és Erling Haaland (31). Az elemzők szerint az Inter reméltnél gyengébb eredményeinek oka az ötletesség, a kreativitás hiánya, éppen ezért sajnálhatják a klub hívei, hogy Cristian Eriksen és Antonio Conte nem találta meg a közös hangot, a dán középpályás a januári átigazolási időszakban minden bizonnyal távozik, ugyan a szerződése 2024-ig Milánóhoz köti, de az olasz média már találgatja, kivel lenne érdemes elcserélni, amint lehet.

A csoport: Bayern München–Salzburg, Atlético Madrid–Lokomotiv Moszkva (mindkettő 21.00).
Az állás: 1. Bayern München 9 pont, 2. Atlético Madrid 4, 3. Lokomotiv Moszkva 2, 4. Salzburg 1.

B csoport: Borussia Mönchengladbach–Sahtar Donyeck (18.55), Internazionale–Real Madrid (21.00).
Az állás: 1. Mönchengladbach 5 pont, 2. Sahtar Donyeck 4, 3. Real Madrid 4, 4. Internazionale 2.

C csoport: Olympiakosz–Manchester City (18.55), Olympique Marseille–FC Porto (21.00).
Az állás: 1. Manchester City 9 pont, 2. Porto 6, 3. Olym­piakosz 3, 4. Olympique Marseille 0.

D csoport: AFC Ajax–Midtjylland, Liverpool FC–Atalanta (mindkettő 21.00).
Az állás: 1. Liverpool 9 pont, 2. Ajax 4, 3. Atalanta 4, 4. Midtjylland 0.

Keddi, lapzártáig befejeződött mérkőzések:
E csoport: Rennes–Chelsea 1–2, FK Krasznodar–Sevilla 1–2.
A csoport állása: 1. Chelsea 10 pont, 2. Sevilla 10, 2. Krasznodar 1, 4. Rennes 1.

Kapcsolódó írásaink