Sport

Látogatás az Öreg Hölgynél

 Ma este az 1965-ös VVK-győzelem városában, Torinóban lép pályára a Ferencváros a Juventus ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében

A Ferencváros ötvenöt éve játszott legutóbb a Juventus vendégeként Torinóban, az a mérkőzés hozta a zöld-fehérek eddigi legnagyobb sikerét. Most jóval nagyobb a két csapat közötti tudáskülönbség, alkalmasint a tét is – ám megváltozott a világ, az érdeklődés, a figyelem az akkori sokszorosa.

Látogatás az Öreg Hölgynél
A budapesti mérkőzésen Franck Boli szépített a Juventus ellen
Fotó: MH/Purger Tamás

Noha nincsenek a témáról kikezdhetetlen felmérések, mégis nagy biztonsággal állítható: a Juventus egyike a Magyarországon legnépszerűbb öt külföldi futballcsapatnak. Ezért aztán sokan követik a „zebrákkal” kapcsolatos történéseket nálunk is szinte napról napra. Andrea Pirló vezetőedző irányításával az olasz bajnokcsapat eddig mindössze egy vereséget szenvedett (a BL-ben a Barcelonától), s a sok sérülés ellenére tartja a lépést az olasz bajnokságban, a sok döntetlen ellenére négy pont csak a lemaradása a Milan mögött.

A válogatottmérkőzések miatti szünet után a csapat 2–0-ra verte a Cagliarit, az olasz sajtó elsősorban Cristiano Ronaldo és Matthijs de Ligt játékát emelte ki. A portugál csillaggal nagyon elégedettek Torinóban, a La Gazzetta dello Sport szerint nagyon közeli, hogy 2022-ig meghosszabbítsák a szerződését. De Ligtnek van adóssága a klubbal szemben, az első éve nem sikerült jól, ezért is örültek annak a Juvénál, hogy a sérülése után formába lendült. Ugyanakkor az ugyancsak belső védő Merih Demiral megsérült a Cagliari ellen, ő nem tud játszani ma este a Ferencváros ellen. A holland maradt így az egye­düli hadra fogható középső védő. S Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini sem játszhat.

A Ferencváros hétfő reggel indult útra Ferihegyről, majd jó egyórás légi út után érkezett Torinóba. A csapat az UEFA-protokollnak megfelelően edzést tartott este az Allianz Stadionban. Szergej Rebrov az összeállításról ritkán (sem) beszél egy nappal a mérkőzés előtt, de irányadónak tűnik a korábbi BL-mérkőzéseken pályára küldött alap tizenegy összetétele, ami azt jelenti, hogy a Honvéd ellen pihentetett Sigér Dávid visszatér. Minden bizonnyal marad a kispestiek ellen látott védelem, ugyanakkor kérdéses, a mérkőzés melyik szakaszában kap játéklehetősége Franck Boli, a Fradi házi BL-gólkirálya, aki az utóbbi mérkőzések egy részén csak csereként állt be.

Ha a Juventus nyer, és a Barcelona legalább egy pontot szerez ma este, a csoportban eldől a továbbjutás. Lionel Messi és Frenkie de Jong sem lép pályára a Dinamo Kijev ellen, mert Ronald Koeman, a Barcelona holland vezetőedzője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, pihentetni szeretné néhány kulcsjátékosát, ezért kihagyják az idegenbeli összecsapást.
Három magyar is szereplője lesz majd a Parc des Princes-ben a nap rangadójának. Löw Zsolt pályaedző és a Paris SG a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipziget fogadja.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló.
G csoport: Juventus–Ferencváros, Dinamo Kijev–Barcelona (mindkettő 21.00). A csoport állása: 1. Barcelona 9 pont, 2. Juventus 6, 3. Dinamo Kijev 1, 4. Ferencváros 1.
E csoport: Rennes–Chelsea, FK Krasznodar–Sevilla (mindkettő 18.55). A csoport állása: 1. Chelsea 7 pont, 2. Sevilla 7, 2. Krasznodar 1, 4. Rennes 1.
F csoport: SS Lazio–Zenit, Borussia Dortmund–Club Brugge (mindkettő 21.00). A csoport állása:
1. Dortmund 6 pont, 2. SS Lazio 5, 3. Club Brugge 4, 4. Zenit 1.
H csoport: Paris Saint-Germain–RB Leipzig, Manchester United–Basaksehir (mindkettő 21.00). A csoport állása: 1. Manchester United 6 pont, 2. RB Leipzig 6, 3. PSG 3, 4. Basaksehir 3.

Kapcsolódó írásaink

Negyedszázad legrosszabb Barcelonája

ĀJosé Mourinho a Manchester City legyőzésével az élre segítette a Tottenhamet, majd ünneplés helyett hazasietett, s megnézte a La Liga madridi rangadóját