Sport

A Kisvárdáé a forduló bravúrja

Otthon három gólt szerezve, idegenben pedig 1–0-ra nyerni, ez volt a hétvége divatja az NB I.-ben

Nem született döntetlen a labdarúgó NB I. 11. fordulójának öt mérkőzésén – a hatodikat, az Újpest és a ZTE mérkőzését a lila–fehérek kérésére elhalasztották, december 23–án játsszák majd le.

Két 1–0–s vendéggyőzelem született, a Ferencváros és az MTK is tovább folytatta jó sorozatát. A zöld–fehérek Marcel Heister góljával nyertek, a védő 2018 nyarán, az első magyarországi bajnoki meccsén gólt szerzett, de azóta nem talált a kapuba, egészen mostanáig. A kék–fehérek a nigériai Ikenne–King góljával nyertek, aki hosszú NB I.–es karrierje első gólját rúgta. Az MTK nagyszerűen szerepel idegenben az elmúlt hetekben, 8–0–s összesítéssel nyerte meg a legutóbbi három, vendégként játszott mérkőzését. A Mezőkövesd élén vereséggel debütált a visszatérő Pintér Attila. A ma reggel Olaszországba, Torinóba, a Juventus elleni BL–mérkőzésre induló Ferencváros a bajnoki szezonban először nyert 1–0–ra, de az eddigi nyolc bajnoki meccséből ötön nem kapott gólt 2020 őszén, az NB I.–ben.

A Puskás Akadémia, a Kisvárda és a MOL Fehérvár is három gólt szerezve győzött. A Pancho Arénában véget ért a Paks remek sorozata, Bognár György irányításával először szenvedtek vereséget. A Supka Attila által dirigált Kisvárda sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg, ilyen jó sorozata korábban csak egyszer, a 2018–2019–es idényben volt eddig élvonalbeli történetében. A Székesfehérváron sima vereséget szenvedő Diós­–győr minden idegenbeli bajnokiját elveszítette eddig a szezonban.

A Puskás Akadémia a Budafok elleni góljait két horvát játékos lőtte, Mance a legutóbbi négy bajnokiján négy gólt szerzett.

NB I., 11. forduló. Bp. Honvéd–Ferencváros 0–1, gólszerző: Heister (26.). Mezőkövesd–MTK 0–1, g.: Ikenne–King (20.). Puskás Akadémia–Budafok 3–0, g.: Knezevic (39.), Mance (58., 72.). Kisvárda–Paks 3–1, g.: Bumba (18.), Navratil (44.), Jelena (86.), illetve Rubus (30., öngól). MOL Fehérvár–Diósgyőr 3–0, g.: Nikolics (35.), Zivzivadze (80.), Petrjak (91. – 11–esból). Az Újpest–ZTE–mérkőzést elhalasztották.
Az állás: 1. Ferencváros 23 (9 mérkőzés), 2. MOL Fehérvár 19 (10), 3. Kisvárda 19 (10), 4. MTK 18, 5. Paks 17, 6. Puskás Akadémia 15, 7. Budafok 13 (9), 8. ZTE 11 (10), 9. Diósgyőr 10 (10), 10. Újpest 10 (10), 11. Bp. Honvéd 9 (10), 12. Mezőkövesd 8.

NB II, 17. forduló: Csákvár–Debreceni VSC 1–1, Kazincbarcika–Szolnok 1–1, Nyíregyháza–Szeged–Csanád 0–2, Soroksár–Ajka 2–2, Szentlőrinc–Budaörs 1–0, Békéscsaba–Siófok 0–1, Dorog–Vasas 0–2, DEAC–Haladás 0–1, Pécs–Kaposvár 3–0 (megállapított eredmény), ETO FC–Gyirmót FC (lapzárta után ért véget).
Az élcsoport: 1. DVSC 38 pont, 2. Budaörs 33, 3. Pécs 32, 4. Vasas 30.

Kapcsolódó írásaink