Sport

A változás éve lett a 2020-as

Mindössze négy játékos maradt meg a legtöbbet szereplők tizenegyében az előző esztendő csapatából, Marco Rossi a tavalyi keretének felét lecserélte

Óriási változáson esett át Marco Rossi válogatottja az elmúlt tizenkét hónapban. Igaz ez sok mindenre – így a személyi összetételre is.

A változás éve lett a 2020-as
Az idei legnagyobb siker: az Eb-re való kijutást ünneplik a válogatott tagjai
Fotó: MH/Purger Tamás

Alapvetően három tényezőre vezeti vissza a legtöbb elemző a magyar labdarúgó-válogatott vitathatatlan előrelépését: a Marco Rossi által kitalált és begyakoroltatott védekezési módra, a személycserékre és – részben ezzel összefüggésben – a csapatra jellemző motiváció és mentális erő növekedésére.

Nézzük ezúttal a második faktort, a személycseréket. Szinte hihetetlen, de a 2019-ben a válogatottban szerepelt harminc játékos közül tizenöten nem léptek pályára idén a nemzeti tizenegyben. A mindkét esztendőben szerepeltetettek közül Lovrencsics Gergőnek – főleg sérülései miatt – csak egyetlen meccs jutott idén ősszel. A tavaly legtöbbet szereplők válogatottja így festett: Gulácsi (8) – Lovrencsics (8), Baráth (8), Orbán (8), Korhut (7) – Nagy Ádám (7) – Dzsudzsák (10), Kleinheisler (6), Szoboszlai (8) – Varga Roland (6), Szalai Ádám (9). Közülük csupán Gulácsi Péter, Willi Orbán, Nagy Ádám és Szalai Ádám őrizte meg helyét az idei törzsgárdisták között: Gulácsi (5) – Lang (6), Orbán (6), Szalai Attila (7) – Botka Endre (6), Nagy Ádám (8), Sigér (7), Holender (8) – Szalai Ádám (6), Nikolics (8).

Ez utóbbi névsor is jelzi: a külföldi klubok döntései miatt kulcsjátékosokat volt kénytelen nélkülözni a kapitány jó néhány fontos mérkőzésen, ezért hiányzik a legtöbbet játszók közül például Sallai vagy Szoboszlai.

Az újonnan beépültek közül Botka Endrének, Sigér Dávidnak, Szalai Attilának és Holender Filipnek volt már az előző évben is mérkőzése, de 2020-ban lettek kulcsemberek. Lang Ádám 2014 óta minden évben volt válogatott, de a mostani hat meccsénél csak a 2016-os Eb-évben játszott több mérkőzésen. Úgy tűnik, Rossi inkább őt választotta a tavaly még kulcsember Baráth Botond helyett.

Külön érdekes Nemanja Nikolics „rehabilitálása”. A 2020 januárjában az Egyesült Államokból hazatért csatár két és fél éves kihagyás után tért vissza a keretbe, és minden őszi mérkőzésen kapott szerepet. Egyike annak a három játékosnak, akik két gólt is szereztek. Esetében érdekes, hogy eddigi 35 válogatott meccséből csupán egyet játszott végig, még 2013-ban.

Huszonhatan játszottak idén

A válogatottban ősszel szerepelt játékosok

8 mérkőzésen: Holender Filip, Kalmár Zsolt (2 gól), Nagy Ádám, Nemanja Nikolics (2).
7 mérkőzésen: Sigér Dávid (1), Szalai Attila
6 mérkőzésen: Botka Endre, Lang Ádám, Loic Nego (1), Willi Orbán (1), Szalai Ádám
5 mérkőzésen: Fiola Attila, Gulácsi Péter, Könyves Norbert (1)
4 mérkőzésen: Hangya Szilveszter, Sallai Roland (1), Schäfer András, Szoboszlai Dominik (2)
3 mérkőzésen: Bese Barnabás, Dibusz Dénes, Gazdag Dániel
2 mérkőzésen: Cseri Tamás, Gyurcsó Ádám, Varga Kevin (1)
1 mérkőzésen: Kecskés Ákos, Lovrencsics Gergő

Az elmúlt tíz év mérlege
Az elmúlt tíz év mérlege
Fotó: MH-gyűjtés

Kapcsolódó írásaink

Gera: Győzelemre volt ítélve a csapat

ĀDibusz szerint még maguk a játékosok sem számítottak arra, hogy a magyar válogatott megnyeri a csoportját - Boldogan nyilatkozott az első válogatott gólját szerző Sigér és Varga Kevin is

Itt az újabb magyar futballcsoda

ĀMagyarország–Törökország 2-0 - A magyar labdarúgó-válogatott elképesztő tettet vitt véghez - Dibusz szerint erre talán még ők sem számítottak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom