Sport
Magyar harc a török túlerővel
Marco Rossi egyelőre a mai mérkőzésre koncentrál, de utána hajlandó tárgyalni az egy év múlva lejáró szerződése meghosszabbításáról

Marco Rossi mondta egy hónapja az oroszok elleni moszkvai mérkőzés előtt a magyar válogatottról szólva, hogy „mi nem Olaszország vagyunk, hogy behívjunk harminc-harminckét játékost a keretbe, és minden meccsre kicseréljük a teljes kezdőt. Öt-hat helyen nem tudok belenyúlni a csapatba.” Ellenben szükségből az izlandiak elleni diadal után kénytelen volt. Ismerjük, egy válogatott soha nem tartalékos – de mindannyian tudjuk, ez olyan közhely, amelynek a fele sem igaz. A törökök elleni mérkőzésre úgy készül a csapat, hogy öt Bundesliga-játékosa (négy német, egy osztrák), azaz Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland és Szalai Ádám nem játszhat. A csapatkapitány helyét és szerepét a szövetségi kapitány érzékeltette a múlt csütörtöki találkozó előtt, a másik négy játékos nevét minden magyar szurkoló első négyként írná fel a maga összeállításába. A számok nyelvére fordítva: a mérvadó Transfermarkt.de portál szerint a legerősebb magyar keret játékosainak összesített piaci értéke 70,90 millió euró, amiből a Gulácsi, Orbán, Szoboszlai, Sallai négyes „elvisz” 51,5 milliót. Ebből kiindulva a törökök ellen pályára lépő csapat nagyjából a negyedét éri majd az optimálisnak.
Mindezt érdemes szem előtt tartani egy olyan mérkőzés előtt, amelyen az ellenfél kulcsjátékosai a Juventusból, az Evertonból, a Leicester Cityből érkeznek. A török válogatott még épp úgy csoportelső lehet, mint a magyar, feltéve, hogy az oroszok nem nyernek Belgrádban. Ha a Szbornaja a magyarokkal végez azonos pontszámmal, akkor marad az élen, ha a törökökkel, akkor ellenben nem. A mi csapatunk az Euró-pa-bajnokságra tulajdonképpen a Nemzetek Ligája-szereplése alapján jutott ki, a világbajnokságra ez az út csak akkor járható, ha holnap este csoportelsők leszünk, de még akkor sem biztosan. Sokkal fontosabb a jó helyezés, a jó rangsorszám a 2024-es Eb selejtezői mellett rendezett Nemzetek Ligája szempontjából.
„Mindenképpen elégedett leszek a 2020-as esztendővel, de hogy mennyire, az a szerdai mérkőzéstől függ. Noha nem csak a saját kezünkben van a sorsunk, nyerni akarunk, mert most már kimondott cél a csoportelsőség elérése, mivel a következő kiírásban szeretnénk az A divízióban szerepelni” – mondta online sajtótájékoztatóján Marco Rossi, aki még szerdán sem dirigálhatja a válogatottat pozitív tesztje miatt. Hozzátette: nagyon erős a törökök kerete, tele van olyan futballistákkal, akik a legjobb bajnokságokban szerepelnek. Nekünk csapatjátékkal kell ellensúlyoznunk a jó egyéniségeket.
A kapitány arról is beszélt, hogy egyelőre a szerdai összecsapásra koncentrál, utána rajta nem múlna a tárgyalás a szövetséggel, amennyiben az szeretné meghosszabbítani jövő év végéig, a vb-selejtezők lezárultáig szóló szerződését. w
Nemzetek Ligája, B osztály, 3. csoport. Magyarország–Törökország, Szerbia–Oroszország, egyaránt 20.45.
A csoport állása: 1. Oroszország 8, 2. Magyarország 8, 3. Törökország 6, 4. Szerbia 3.