Sport

Visszavágott a Ferencváros a Bietigheimnek

Női kézilabda BL

Az FTC játékosai nemcsak fogadkoztak, hogy visszavágnak a német Bietigheim együttesének a múlt heti súlyos, 35−24-es vereségért, hanem ezt meg is valósították a Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, Ludwigsburgban.

A Fradi – Klujber Katrin vezérletével – az első félidőben 15 gólt dobott, s remek védekezéssel csak hatot kapott. A német együttes azonban nem adta fel, és egy 7–2-es sorozattal négy gólra (17−13) felzárkózott. Kovacsics Anikó és Schatzl Nadine góljaival sikerült növelni az előnyt, végül az FTC 29−25-re nyert. A mezőny legeredményesebb játékosa Klujber lett nyolc góllal, amelyből hetet az első félidőben dobott. A három győzelemmel és három vereséggel álló FTC szombaton a szlovén Ljubljana otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében. Az öt sikerrel és két döntetlennel rendelkező, címvédő Győr pedig aznap a montenegrói Buducsnosztot fogadja.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom