Sport

Továbbjutás vagy csalódás

Marco Rossi koronavírusos, a szövetségi kapitány nem irányíthatja ma este a válogatottat az izlandiak elleni döntő pótselejtezőn

Szerda délelőtt kiderült, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány pozitív tesztet produkált, ezért azonnal el kellett különíteni a keret többi tagjától, és nem lehet ott a mai mérkőzésen. A játékosok között egyelőre nincs fertőzött.

Továbbjutás vagy csalódás
Az év legfontosabb mérkőzésére a válogatott Telkiben készült
Fotó: Mlsz.hu

Versenyfutás az idővel, minden szempontból. Számoljuk vissza az órákat, és reménykedünk, hogy nem lesz újabb pozitív minta. Azaz úgy lesz, ahogyan azt Szoboszlai Dominik hazaérkezése óta gondoljuk: a legerősebb tizenegy állhat ki az izlandiak ellen. A tét óriási: a nevében 2020-as, de valójában jövő nyári Európa-bajnokságon való szereplés joga.

Jelen állás szerint Marco Rossi nem lehet ott a mérkőzésen. Két olasz segítője közül Giovanni Costantinónak néhány nappal ezelőtt már szintén pozitív lett a tesztje. Így minden bizonnyal Cosimo Inguscio meccselhet majd. Neki ez lenne a harmadik beugrása, korábban, amikor Rossit helyettesítette, mindig nyert a válogatott. Egyszer az észtek, másodszor pedig igazi bravúrral a walesiek ellen. Ellentétben az előző két esettel, amikor Rossi fegyelmi büntetésként eltiltott volt, a szabályok ezúttal nem zárják ki, hogy a szövetségi kapitány a mérkőzés alatt az elektronika segítségével tanácsokat adjon, kommunikáljon akár Inguscióval, akár bárki mással a padon.

A szabály megegyezik a bolgárok elleni mérkőzésen már megszokottal: a rendes játékidőben vagy a szükség esetén játszandó hosszabbításban győztes csapat továbbjut, idegenbeli gól nincs, nem számít. Abban az esetben, ha 120 perc után is döntetlenre állnak, tizenegyespárbaj következik.

Az izlandiak Augsburgban készültek az elmúlt napokban, az ő keretükből kiesett egy játékos, Arnór Ingvi Traustason, miután klubja, a svéd bajnok Malmö FF keretében akadtak megbetegedések. A válogatott stábja úgy döntött, nem kockáztat, eltekint a szeptemberben egy, októberben három válogatott meccsen szerepelő középpályás behívásától.

A mérkőzést, amely 20.45-kor kezdődik a zárt kapus Puskás Arénában, a holland Björn Kuipers vezeti majd .

Három NB I.-es játékos léphet pályára Tbilisziben

További három párban mérkőznek a huszonnégyes döntőben még kiadó helyekért. A D divízió két csapata már 18 órakor kezd Tbilisziben – a mostani kvalifikációs szisztéma egyik sajátossága, hogy a grúz vagy az észak-macedón válogatott közül az egyik Eb-résztvevő lesz. A két csapat keretében három, az NB I.-ből behívott játékos szerepel, Lasa Dvali (Ferencváros), Boban Nikolov és Viszar Muszliu (Fehérvár). Belgrádban a magyar válogatott vasárnapi Nemzetek Ligája-ellenfele, a szerb válogatott fogadja a skótokat. A Fehérvár kapusa, Emil Rockov kerettag a hazai csapatban. A nap negyedik mérkőzésén Észak-Írorország játszik Szlovákiával Belfastban.
(AD)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom