Sport

A legdrágább madridi átjáróház kedvező az ellenfeleknek

A Real Madrid a Zidane-éra eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el Valenciában, Carlos Soler három tizenegyest is értékesített

A Real Madrid vasárnapi súlyos veresége néhány új lapot írt a rekordok könyvébe – de a királyi klub hívei számára talán még ennél is fontosabb, hogy továbbra is borzalmas a bajnokcsapat védekezése.

A legdrágább madridi átjáróház kedvező az ellenfeleknek
Carlos Soler a harmadik gólját ünnepli valenciai társával, Uroc Raciccsal
Fotó: AFP/Jose Jordan

Október 17. óta hat mérkőzést játszott Zinédine Zidane csapata, és ezek közül csak kettő akadt, amelyen ne kapott volna legalább két gólt. A 2020–2021-es idény kezdete óta tizenegy mérkőzést játszott, ezekből csak hármon nem kapott gólt. Javítja a mérlegét és a megítélését a Barcelona ellen a Camp Nou-ban 3–1-re megnyert El Clásico, kétségtelen, hogy a szezonban akkor játszott eddig a legjobban a csapat.

Mint hírlik, nincs egyetértés a csapat és a vezetőedző között az összeállítást illetően, Casemiro és Eden Hazard a koronavírus-fertőzésük miatt nem utazhatott el Valenciába, de a társak szívesen látták volna a kezdőcsapatban legalább Mendyt és Kroost, akiket kihagyott az edző.

A Real Madrid különleges mérkőzésen szenvedett 4–1-es vereséget Valenciában. Érdemes kiemelni, hogy ez a Zidane-éra legsúlyosabb veresége (a csapat egyszer a La Ligában a Barcelonától, egyszer pedig a BL-ben a Paris Saint-Germaintől kapott már ki háromgólos különbséggel, de egyszer sem kapott ezeken négy gólt). Abban is különleges volt a mérkőzés, hogy a Valencia játékosa, Carlos Soler három tizenegyest is értékesített. A La Liga hosszú, lassan százéves történeté­ben mindössze tizedszer fordult elő, hogy a játékvezetők egy mérkőzésen három tizenegyest is ítéltek egy csapatnak. Mégis van különlegesség az esetben: a Real Madrid ellen még sohasem ítéltek meg hármat. Soler a harmadik futballista lett, aki egy spanyol bajnokin tizenegyesekből (nem klasszikus) mesterhármast tudott lőni: 1958-ban Alfrédo di Stéfano, a Real Madrid világklasszisa, míg 1996-ban Alen Peternac, a Valladolidból triplázott.

Zidane szokása szerint azt mondta, magára vállalja a felelősséget a vereségért, de igazából nem tudni, ez mit is jelent. Mindenesetre a válogatott mérkőzések miatti szünet miatt most majdnem két hete van kitalálni, mi legyen a csapat védekezésével, mert ahogy eddig csinálták, az biztosan nem jó.

La Liga, 9. forduló: Valencia–Real Madrid 4–1. Az élcsoport: 1. Real Sociedad 20 pont, 2. Villarreal 18, 3. Atlético Madrid 17 (7 mérk.), 4. Real Madrid 16 (8). Premier League, 8. forduló. Arsenal–Aston Villa 0–3. Az élcsoport: 1. Leicester 18 pont, 2. Tottenham 17, 3. Liverpool 17, 4. Southampton 16. Serie A, 7. forduló. AC Milan–Verona 2–2. Az élcsoport: 1. AC Milan 17, 2. Sassuolo 15, 3. Napoli 14, 4. Roma 14.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom