Sport

Elutazhatott a Veszprém kézilabdacsapata Kielbe, ahol van miért visszavágnia

Elmarad a Szeged BL-meccse

Ha tartalékosan is, de a Veszprém csapata elutazhatott Németországba, mert a delegáció minden tagjának negatív lett a koronavírustesztje.

Ma este (18.45 óra, Sport1) csoportrangadót játszik a Kiel kézilabda-együttesével a férfi Bajnokok Ligájában. David Davis, a Veszprém vezetőedzője elmondta, hogy van miért visszavágni a német együttesnek: „A tavalyi szezonban mindkét mérkőzést elveszítettük a Kiel ellen. Az első találkozón nagyon megvertek minket, aztán a másodikon már közelebb voltunk, mégis kikaptunk. Idén le akarjuk győzni őket, az sem érdekel igazán, hogy itthon Veszprémben vagy idegenben. A megbetegedések miatt kiesett a múlt hét a felkészülésből, és ha ezért egy kicsit veszítettünk is a lendületből, hisszük, hogy győzhetünk Kielben” – nyilatkozta bizakodva Davis. A Szeged csütörtökön a német Flensburg-Handewitt együttesét fogadta volna a BL csoportkörében, de a mérkőzés elmarad, mivel ismét karanténba került a csapat és a szakmai stáb.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom