Sport

Olimpiai bajnok edzi a siófoki női együttest

Villámgyorsan léptek a női kézilabda-bajnokság két csapatánál azok után, hogy a kötelező tesztek koronavírust mutattak ki egy, illetve két játékosnál és egy utánpótlás edzőnél. Mindkét csapat és a szakmai stáb karanténba vonult

Várhatóan három-három bajnoki meccset halasztania kell a Siófok KC és az MTK Budapest női kézilabdacsapatának, mindkét komplett együttes karanténba került a csapatnál felbukkanó koronavírus-fertőzések miatt. A Balaton-partiak hétfőn ráadásul menesztették norvég vezetőedzőjüket, Bent Dahlt, ma pedig bejelentették, helyére a játékosként olimpiai bajnok Zdravko Zovkót nevezték ki egy évre.

A 65 éves horvát szakember edzőként férfi és női csapatoknál is sikeres volt, legutóbb a BL-győztes Győri Audi ETO másodedzőjeként dolgozott Danyi Gábor mellett. A siófokiak ezen túl felmentették a vb-ezüstérmes spanyol irányító játékosukat, Nerea Penát, aki hét év után, 2019-ben igazolt az FTC-től hozzájuk, s aki először szeptember végén hiányzott, egy családi tragédia miatt nem lépett pályára a Debrecen ellen.

Tegnap sorsoltak a női Európa-ligában, s eldőlt, november közepén a Debrecen a török bajnok Kastamonuval kezdi a selejtező harmadik fordulóját. A váciak a cseh bajnok DHK Banik Most együttesét kapták, az Alba Fehérvár a norvég Storhamarral találkozik. 

Megfertőződött a Veszprém kétszeres Európa-bajnok kézilabdakapusa

Megfertőződött a koronavírussal Rodrigo Corrales, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának kétszeres Európa-bajnok kapusa, ezért az egész csapatnak karanténba kellett vonulnia.

A klub honlapjának keddi közleménye szerint a spanyol játékos tünetmentes. A kézilabdázókra, és a szakmai stáb tagjaira a hét második felében újabb tesztek várnak.

Mivel a veszprémiek szerdára kiírt, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzését már korábban elhalasztották - a katalánok kérésére -, további halasztást csak akkor kell kérnie a magyar klubnak, ha a csapat a jövő szerdai meccs idején is karanténban lesz. Akkor a német THW Kiel otthonában kellene pályára lépnie a Veszprémnek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom