Sport
A Győr a Valceát is kiütötte
Kézilabda. A Fradi nem bírta el kilenc játékosa hiányát Bukarestben
Pedig ez utóbbi mérkőzés nem indult fölényes győzelemnek. Görbiczék az első félidőben hiába lőttek 15 gólt − ami egy BL-meccsen nem kevés − de kaptak 17-et, így a vendégcsapat vezetett. Aztán feljavult az ETO védekezése, támadójátéka még pontosabb lett, s az ötvenedik percben már tízzel vezetett (33–23), így a hajrára ki is engedhetett.
A mérkőzés egyik hőse a francia világbajnok Nze Minko volt, aki tízszer volt eredményes. A nyolcgólos Lukács Viktória szerint jó fizikai állapotban vannak, ezért a második félidőben még erősíteni tudtak. Így az ETO tovább javította veretlenségi rekordját (42 meccs) a BL-ben, három győzelemmel és két döntetlennel állva a hét végén a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.
A koronavírusos megbetegedések miatt erősen tartalékos Ferencváros − kilenc hiányzóval és négy ifjúsági játékossal − a huszadik percig vezetett a CSM Bucuresti otthonában, mert a román együttes addig csak öt gólt lőtt. Ezután a hazai csapat kihasználta a Fradi-hibát, és kétgólos előnnyel mehetett szünetre (12–10). A második félidőre a románok védekezése feljavult, s amikor a Fradi két kulcsjátékosa, Kovacsics és Szucsánszki sérülés miatt pihenőre kényszerült, a Bucuresti négy-ötgólos előnyt szerzett. A vírusos megbetegedés után visszatért világklasszis, Neagu 11 lövésből hat gólt dobott. A hatgólos vereség (25–19) oka, hogy míg a románok támadó hatékonysága 56 százalék volt, addig a Fradié csak 37.
A férfi Bajnokok Ligájában elhalasztják a szerdára tervezett Veszprém−Barcelona rangadót, mert a spanyol együttes három játékosa pozitív koronavírustesztet produkált, ezért az egész csapat és a szakmai stáb tíznapos hatósági karanténba vonult.