Sport

Jelesre vizsgázott Párizsban

Tenisz. Egy csapásra lengyel nemzeti hős lett a tizenkilenc éves Iga Swiatek, akinek a futballsztár Robert Lewandowski is gratulált a győzelméhez

Újabb csillag született a vasárnap befejeződött francia nyílt teniszbajnokságon: a 19 és lengyel Iga Swiatek szettveszteség nélkül győzött. Az majd csak a következő években derül ki, hogy a lengyel szupertehetségből állócsillag lesz-e?

Jelesre vizsgázott Párizsban
A csúcsra jutott Iga Swiatek, a lengyelek első Grand Slam-bajnoka
Fotó: AFP/Thomas Samson

A járvány miatti versenyszünet nem jött rosszul Iga Swiateknek, aki így nyugodtam fel tudott készülni az érettségire. A jól sikerült iskolai vizsga után a lengyel tinédzser a US Openen a harmadik fordulóba jutott, majd a Roland Garroson sorra győzte le esélyesebb ellenfeleit, köztük a nyolcaddöntőben a világranglistán második román Simona Halepet, aki ellen egy éve még csak egy játékot nyert Párizsban.

„Úgy gondolom, hogy a Sofia Kenin ellen megnyert döntő és a díjkiosztó mellett a Simona elleni mérkőzésemre fogok a legszívesebben emlékezni – nyilatkozta a torna honlapjának Swiatek. – A nyolcaddöntőben ugyanis rájöttem, hogy képes vagyok nagy nyomás alatt is eredményesen játszani. Ez az érzés fokozatosan alakult ki bennem, minden mérkőzésen magabiztosabb lettem, s a végén már úgy gondoltam, bárki ellen nyerhetek. Ez elképesztően új élmény volt számomra.”

A 2001. május 31-én Varsóban született Iga az 1988-as olimpián evezős négyesben versenyző apjától, Tomasz Swiatektől tanulta meg, hogy a sportban a sikerért még a tehetségnek is keményen meg kell dolgoznia. Tehetségét pedig már 15 éves korától folyamatosan igazolta, 2018-ban junior bajnok lett Wimbledonban, ifjúsági olimpiát nyert párosban, majd tavaly meglepetésre a negyedik fordulóig jutott Párizsban, és a világranglistán hatalmasakat lépve előre bekerült az első ötvenbe. De számára is meglepetés volt Grand Slam-győzelme Párizsban.

„Nagyon furcsa, különleges úgy elérni egy célt, hogy az korábban még távolinak tűnt. Mindig figyeltem, hogy Rafael Nadal hogyan emeli fel a trófeát a Roland Garroson, és őrületes volt, hogy ugyanezt ugyanott én is megtehettem. Köszönöm azoknak, akik Lengyelországban szurkoltak nekem, boldog vagyok, hogy örömet szereztem nekik. Még furcsa, hogy olyan hírességek gratuláltak nekem, mint Novak Djokovic, Billie Jean King, Rod Laver, közeli barátnőm, Oszaka Naomi és Robert Lewandowski. Ez megtiszteltetés számomra, jó tudni, hogy ilyen sok támogatóm van” – nyilatkozta az új teniszcsillag, akit a szakemberek Szeles Mónikához hasonlítanak, aki 1990-ben 17 évesen nyerte meg a Roland Garrost, majd még kétszer ünnepelhetett Párizsban, és kilencszeres Grand Slam-bajnok lett. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom