Sport

A Fradi-szív diadala Dániában

Meglepetésre nem lett döntetlen a magyar–dán párharc a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a Győr a vártnál biztosabban 32–25-re nyert az Odense ellen, míg a tartalékos FTC 24−21-re győzött az Esbjerg vendégeként.

A Fradi-szív diadala Dániában
Bíró Blanka remekül védett Dániában
Fotó: fradi.hu

Egy elveszített és két halasztott BL-mérkőzés után a Ferencvárosnak játszani kellett az Esbjerg ellen, pedig a koronavírusos megbetegedések miatt nyolc játékosa (Háfra Noémi, Klujber Katrin, Pásztor Noémi, Kovács Anett, Emily Bölk, Julia Behnke, Kisfaludy Anett és Tóth Nikolett) nem utazhatott el Dániába. Bekerült viszont négy olyan utánpótláskorú kézilabdázó, akik még a felnőtt NB I-ben sem játszottak.

Mindezek után a dán együttes magabiztosan kezdett, és a szünetben négy góllal vezetett (13−9). Az FTC azonban nem adta fel, a hatgólos Kovacsics Anikó és a pontosan célzó Schatzl Nadine vezérletével kiegyenlített, majd átvette a vezetést. Ez a dán együttest láthatólag megzavarta, hibáit Szucsánszkiék kihasználták, és egy újabb 5–0-ás sorozattal eldöntötték a meccset, 24–21-re győztek.

Ebben a bravúrban jelentős szerepe volt a jó védekezés mellett, hogy Bíró Blanka, majd Janurik Kinga is remekül védett.

A járvány ellenére 2600 néző vállalta a kockázatot, hogy szurkoljon kedvenceinek az Audi Arénában, ahol ezt a Győr azzal viszonozta, hogy 16−11-es félidő után hét góllal legyőzte a B csoportban még veretlen Odense HB csapatát. A vendégek bemutatása során a legnagyobb tapsot a holland irányító Cornelia Nycke Groot kapta, aki 2015 és 2019 között háromszor nyert Bajnokok Ligáját győri színekben. A négygólos Görbicz Anita az ezredik találatát ünnepelhette BL-mérkőzésen.

Danyi Gábor, az ETO vezetőedzője a csapatjátékot emelte ki: „Aki pályára lépett, jól játszott. A védekezésünk rendben volt, a támadójátékunk végig hatvan-hetven százalékosan működött, de ez most elég volt.”

A Győr sikerével már 41 mérkőzés óta veretlen a BL-ben, amely hatalmas rekord, ezt növelheti a hétvégén a román Ramnicu Valcea ellen hazai pályán.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom