Sport

Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a hegyikerékpár-világbajnokságon

Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a női U23-as mezőnyben a hegyikerékpárosok Leogangban zajló világbajnokságán.

Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a hegyikerékpár-világbajnokságon
Vas Kata Blanka ezüstérmes lett a hegyikerékpárosok világbajnokságán
Fotó: Instagram/Vas Kata Blanka

A 19 esztendős magyar versenyző az ausztriai viadal honlapja szerint 1:11 perces lemaradással zárt másodikként a győztes francia Loana Lecomte mögött.    

„Nagyon örülök, hogy végre hegyikerékpárban is felállhattam a dobogóra. Tavaly az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is negyedik lettem a juniorok között, most viszont az U23-ban sikerült, ami nagy szó nekem az olimpiai szakágban” - fogalmazott az MTI megkeresésére Vas, aki elárulta: a rajtnál előtte néhányan beszorultak, rosszul kezdtek, ám az első kör végére már a harmadik-negyedik helyen haladt, és később még előrébb tudott lépni.

Vas az elmúlt hetekben rendezett csehországi világkupa-viadalokon ugyanebben a korosztályban ötödik és hatodik helyezést ért el. Februárban a terepkerékpár (cyclocross) vb-n ezüstérmes volt az U23-asok között, mint mondta, a két érem szép keretet ad az évének, amely során országúton pedig az Európa-bajnokság U23-as női mezőnyversenyében hatodik lett, és célba ért a világbajnokságon a felnőttek között, mindemellett az országúti mezőnyversenyben és hegyikerékpárban is felnőtt magyar bajnok. A hónap végén rövid pihenőt Vas, ezt követően pedig már terepkerékpárban fog versenyezni.

A felnőtt női mezőnyben Benkó Barbara a 41. helyen ért célba, a férfiak között Palumby Zsombor 69. lett.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom