Sport

Isael duplájával fordított a Fradi a Puskás Akadémia ellen

A címvédő Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Isael duplájával fordított a Fradi a Puskás Akadémia ellen
Két góljával Isael (a labdával) volt a Ferencváros győzelmének egyik kulcsfigurája
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Szöglet utáni fejes góllal a 4. percben vezetést szerzett a vendégcsapat - a rövid sarokra érkező Nunes volt eredményes -, amely a folytatásban saját térfelére visszahúzódva rendkívül fegyelmezetten és zártan védekezett. A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott Ferencváros így hiába jutott mezőnyfölényhez és szerezte vissza az elveszített labdákat nagyon gyorsan, kapura nem jelentett veszélyt. A nagy nyomás alatt lévő felcsúti védelem egy alkalommal hagyott ki, ami elég is volt a hazaiaknak az egyenlítéshez: Nguen ugratta ki a védők között Isaelt, aki ziccerben a kapuba pörgetett.

A második felvonást góllal kezdte az FTC - Isael az 50. percben Uzuni centerezését követően volt eredményes -, amely ezt követően már nem játszott eredménykényszerben, mezőnyfölényét azonban megőrizte. A népligetiek alakítottak ki ugyan helyzeteket, de nem tudtak kellő nyomást gyakorolni az onnantól már nyíltabb játékot felvállaló ellenfelükre. A felcsútiak azonban jóformán semmilyen veszélyt sem jelentettek az ellenfél kapujára, és miután a hazai cserejátékos, Baturina két lehetőséget is kihagyott, az eredmény a lefújásig nem változott.

A Ferencváros továbbra is veretlen még a szezonban: három döntetlen mellett a hetedik tétmérkőzését nyerte meg. Az együttes vasárnapi győzelmével folytatódott a 2017. április 15-e óta tartó bajnoki veretlenségi sorozata a Groupama Arénában, ahol így már 56 összecsapás óta nem talált legyőzőre: 11 döntetlen mellett 45 sikert aratott. A Puskás Akadémia ellenben továbbra sem tudott bajnoki mérkőzést nyerni a Ferencváros vendégeként: két döntetlen mellett hetedszer maradt alul.

OTP Bank Liga, 6. forduló:
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 2-1 (1-1)
Groupama Aréna, 8759 néző, v.: Karakó
Gólszerzők: Isael (43., 50.), illetve Nunes (4.)
Sárga lap: Komáromi (39.), Kiss T. (82.), Van Nieff (84.), Tóth B. (93.)

A Honvéd elhozta a három pontot Egerszegről

Ugyancsak vasárnap a Budapest Honvéd 4-2-re győzött a Zalaegerszeg vendégeként.

Bár mezőnyben kiegyenlített találkozót láthatott a közönség, a Honvéd sokkal veszélyesebben futballozott. A kispestiek Kamber nagy bedobását követően korán vezetést is szereztek a nyáron éppen Zalaegerszegről érkezett Tamás Krisztián fejesével. A fővárosi csapat gyakori letámadásaiból többször labdát szerzett az ellenfél térfelén, s ebből vezetett veszélyes akciókat, ilyen támadások végén Balogh és Zsótér is nagy helyzetet puskázott el, azonban Szendrei egy távoli lövéssel megduplázta a vendégek előnyét. A Honvéd akár három góllal is vezethetett volna a szünetben, ugyanis Gazdag betalált szabadrúgásból, Demjén csak a gólvonalon túlról kanalazta ki a labdát, csakhogy Bognár játékvezető - tévesen - nem adta meg a találatot.

A második félidő is Honvéd-góllal indult, amellyel jószerivel el is dőlt a három pont sorsa. A biztos vezetés tudatában a kispestiek átengedték a területet a hazaiaknak, akik ugyan ezt kihasználva a válogatottba behívott Könyves Norbert révén szépíteni tudtak, az egyenlítésre és így a pontszerzésre viszont esélyük sem volt. A hajrában a Honvéd a csereként beállt Traore lövésével visszaállította a háromgólos különbséget, a hosszabbításban a Kispesten nevelkedett Koszta találata pedig már csak szépségtapasz volt a ZTE számára.

ZTE FC-Budapest Honvéd 2-4 (0-2)
Zalaegerszeg, v.: Bognár
Gólszerzők: Könyves (72.), Koszta (94.), illetve Tamás (7.), Szendrei (29.), Balogh N. (48.), Traore (86.)
Sárga lap: Lesjak (79.), Szalai (87.), illetve Lovric (37.), Ugrai (38., pályán kívül)

A Fehérvár kiütötte az Újpestet

A forduló zárómeccsén MOL Fehérvár FC kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott a vendég Újpest FC ellen.

Fehérvári helyzetekkel indult a találkozó, amely a folytatásban kiegyenlített játékot hozott, a kapusoknak nem sok dolga akadt. Újpesti lesgól vezette fel az első félidő hajráját, a Vidi pedig a szünetig könnyen megszerezhette volna a vezetést, ám Budu Zivzivadze kapufája után Funsho Bamgboye nem találta el az üres kaput.

Fordulást követően Stopira sarokrúgást követő fejesgóljával megszerezték a vezetést a hazaiak, majd három perccel később Bamgboye az újabb ziccerét már nem rontotta el. Második nagy lehetőségét Zivzivadze sem hibázta el, aztán Boban Nikolov találatával tovább nőtt a különbség, ami azt jelentette, hogy tíz perc alatt lőtt négyet a Vidi. Az Újpest elkeseredetten küzdött a szépítésért, de kevés elképzelés volt a játékában. A végeredmény Kire Risztevszki öngólja és Giorgi Beridze szépítő gólja után alakult ki.

MOL Fehérvár FC - Újpest FC 5-1 (0-0)
Mol Aréna Sóstó, 2673 néző, v.: Farkas Á.
Gólszerző: Stopira (58.), Bamgboye (61.), Zivzivadze (66.), Nikolov (68.), Risztevszki (89., öngól), illetve Beridze (92.)
Sárga lap: Houri (81.), illetve Kastrati (8.), Onovo (49.)