Sport

Súlyos pénzbüntetés a maszk mellőzése miatt a futballmérkőzéseken

A teljes leállás után ugyan lassan élénkül a sportvilág, azonban a koronavírus-járvány jelentősen befolyásolja a versenyek, tornák megrendezését. Az idény egyetlen nemzetközi kajak-kenu versenyét péntektől Szegeden rendezik, amelyre harminc ország több mint 400 versenyzője nevezett.

Súlyos pénzbüntetés a maszk mellőzése miatt a futballmérkőzéseken
Sean Paytonnak (elöl, középen), a New Orleans Saints vezetőedzőjének 100 000 dollárt kell fizetnie a maszk mellőzése miatt, csapatára 250 000 dolláros bírságot róttak ki az egészségügyi szabályok megsértéséért
Fotó: AFP/Getty Images North America

A Nemzeti Sport információja szerint a több számban is esélyes Balla Virág nem versenyezhet, mert a világbajnoki ezüstérmes kenusnak pozitív lett a koronavírustesztje. „Hétfőn tesztelték le a csapatot és szerdán kora reggel érkezett meg az eredmény, sajnos pozitív lett. Többször is el kellett olvasnom az erről tájékoztató e-mailt, hogy elhiggyem” - mondta Balla.

Nagyon szigorúan veszik a járványügyi szabályok betartását az Egyesült Államokban. Ezért két csapatra és vezetőedzőire szabott ki súlyos pénzbüntetést a profi amerikaifutball-liga (NFL) az egészségügyi szabályok megsértése, maszk mellőzése miatt. Jon Gruden, a Las Vegas Raiders és Sean Payton, a New Orleans Saints trénere egyformán 100 ezer dolláros büntetést kapott, klubjaiknak pedig 250 ezret kell fizetniük. „Figyelmesnek és fegyelmezettnek kell maradnunk” - kommentálta a büntetéseket Roger Goodell, az NFL vezetője.

Brazíliában lassan javul a helyzet, ezért a brazil kormány úgy döntött, hogy korlátozott számban visszatérhetnek a szurkolók a futballstadionokba. Az egészségügyi miniszter rövid közleménye szerint mostantól a létesítmények kapacitásának harminc százalékát lehet kihasználni, és amennyiben a helyzet lehetővé teszi, később növelhetik a nézők számát.

Elmarad a cselgáncsozók decemberre Tokióba tervezett Grand Slam-versenye. Ezt a nemzetközi szövetsége (IJF) azzal indokolta: a koronavírus-járvány körüli bizonytalanság, valamint az, hogy az olimpiai játékokat Japán rendezi, különösen gondos eljárást követel meg az IJF-től az ázsiai országban tartandó sportesemények megtervezésekor. Ugyanakkor azt is tudatta az IJF, hogy a GS-sorozat további két versenyét megtartják: Budapest október 23. és 25. között lesz házigazda, Doha pedig a jövő esztendő elején.

Kapcsolódó írásaink

Tovább a rebrovi úton

ĀLabdarúgás. A Ferencváros ma este a moldei műfüvön óriási lépést tehet a Bajnokok Ligája csoportköre felé

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom