Sport

Gólzáporos meccsen ikszelt a Fradi Norvégiában

Huszonöt évvel a Ferencváros Bajnokok Ligája-menetelését követően a zöld-fehér csapat újra bejuthat a legrangosabb európai klubfutball-sorozat főtáblájára. A selejtező rájátszásában a norvég Molde a zöld-fehérek ellenfele, a továbbjutás itt már két mérkőzésen dől el.

Gólzáporos meccsen ikszelt a Fradi Norvégiában
Franck Boli (k) révén megvolt a Fradinak a vezetés, ám most nem tudta azt megtartani
Fotó: fradi.hu

Közvetítés:

7. perc - Vezet a Fradi! Botka Endre futott el a jobb szélen, laposan tette középre a labdát, Franck Boli pedig tökéletes ütemben érkezett és a kapuba passzolt. Újra megvan a korai vezetés a zöld-fehéreknek.

Objektum doboz

15. perc - Megvolt az első komolyabb lehetősége a hazaiaknak. James fejese azonban szerencsére elkerülte Dibusz Dénes kapuját.

19. perc - Újabb norvég próbálkozás. Egy szögletet követően ismételten James fejelt, de fölé ment.

29. perc - Myrto Uzuni középre ívelt szabadrúgását Ihor Haratin bólintotta nem sokkal a bal felső mellé.

45. perc - Vége az első félidőnek. Nem volt sok helyzet az első 45 percben, azonban a vezetés megvan a Fradi számára, így nyugodtan várhatja a második játékrészt.

53. perc - Myrto Uzuni fejesével már 2-0 a Fradinak! A gólpassz ismét Botka Endréé.

Objektum doboz

55. perc - Gyors szépítés a Moldétól! Egy szögletet követően a nigériai Leke James emelkedett a legmagasabbra, és a kapuba bólintotta a labdát.

Objektum doboz

65. perc - Kiegyenlített a Molde! Magnus Eikrem egy emelt passzt követően szép mozdulattal továbbította a kapuba a labdát.

Objektum doboz

76. perc - James szólója után egy kemény lövéssel próbálkozott, azonban Haratin kezéről levágódott a labda. A videóbíró visszanézte az esetet, valamint a játékvezető is kiszaladt újra megtekinteni a szituációt, ám mivel a Fradi játékosának estében pattant a kezére a labda, nem ítéltek büntetőt - jogosan.

83. perc - Már a Molde vezet! Egy beívelt szabadrúgás után Martin Ellingsen fejelt a jobb alsóba.

Objektum doboz

87. perc - Kiegyenlített a Ferencváros! Ihor Haratin magabiztosan értékesítette a kezezésért járó tizenegyest.

Objektum doboz

90. perc - Véget ért a mérkőzés! A Fradi 2-0-ra is vezetett, úgy tűnt, már megvan a meccs, azonban a Molde tudott kapcsolni, és az utolsó 30-35 percben nagyon komoly veszélyt jelentett Dibusz kapujára. A norvég vezetést követően viszont egy véleményes büntetővel egyenlíteni tudtak a zöld-fehérek, így viszonylag korrekt helyzetből várhatják a jövő heti, budapesti visszavágót.

Így állt fel a Fradi Norvégiában:

Objektum doboz

A mérkőzés előtt:

A Ferencvárosnak 25 éve „csak” az Anderlechtet kellett búcsúztatni a csoportkörbe kerülésért, míg idén ehhez négy párharcot kell nyernie, amiből három akadályt már sikeresen vett. A koronavírus-járvány miatt a kvalifikáció első három körében egyetlen mérkőzés döntött, a svéd bajnok Djurgardenst a Groupama Arénában 2-0-ra, az 51-szeres skót bajnok Celticet bravúros teljesítménnyel idegenben verte 2-1-re Szerhij Rebrov alakulata, míg legutóbb, múlt szerdán a vendég Dinamo Zagrebnek vágott vissza egy 2-1-es győzelemmel a tavaly ugyanebben a körben elszenvedett vereségért. Az FTC emlékezetes BL-szereplése óta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie a csoportkört a 2009/10-es idényben.

A norvég bajnokcsapatnak az első körben a finn KuPS búcsúztatása nem jelentett gondot (5-0), majd következett a szlovén Celje otthonában aratott 2-1-es győzelem, illetve az azeri Qarabag vendégeként tizenegyespárbajban kiharcolt továbbjutás. A norvég bajnokság már jó ideje tart, 18 fordulót követően a Molde 11 győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel, 34 ponttal a második helyen áll, hátránya pedig 16 pont a listavezető FK Bodo/Glimttel szemben. Az együttes legveszélyesebb játékosa a nigériai Leke James, aki a bajnokságban 13 mérkőzésen 7 gólt szerzett.

Több ferencvárosi játékosnak is van kötődése Norvégiához, a csatár Franck Boli például 2012 és 2014, valamint 2017 és 2019 között játszott a Stabaekban - közte egy szezont az Aalesundnál töltött -, kilenc alkalommal lépett pályára a Molde ellen és ezeken a találkozókon négy gólt szerzett. A bombaformában futballozó Tokmac Nguen - aki a Djurgardens, valamint a Celtic ellen is betalált, az OTP Bank Liga góllövőlistáját pedig holtversenyben négy találattal vezeti - 2011 és 2019 között futballozott Norvégiában, aktuális csapataival hatszor játszott a Molde ellen és négy gólt szerzett, igaz, egyszer sem volt a győztes oldalon.

A párharcnak óriási anyagi tétje is van, hiszen a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa-liga főtábláján való szereplés: mindkét csapat eddig 6,4 millió eurót (körülbelül 2,3 milliárd forint) keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval (5,5 milliárd forint) gazdagodik, míg az EL-csoportkör „csak” 2,92 millió eurót (1 milliárd forint) ér.

Kapcsolódó írásaink