Sport
Valóra vált Marc Hirschi álma
Kerékpár. Megőrizte a sárga trikót Primoz Roglic a Tour de France-on

A 42,5 kilométeres átlagsebességet kerékpározó Hirschi a hajrát is remekül bírta, s egy-egy második és harmadik hely után nagy fölénnyel szakaszgyőztes lett. „Egy álmom vált valóra. Már annak is nagyon örültem, hogy 22 évesen indulhattam a világ leghíresebb kerékpárversenyén, a Touron. Kétszer nagyon közel voltam a győzelemhez, ezért a célba érkezésig kételkedtem, de végre sikerült. El sem tudom hinni. Ez a győzelem növeli az önbizalmamat, még bátrabban fogok versenyezni.”
Mivel a főmezőny, benne az összetett elsőségre pályázó valamennyi esélyessel, 2:33 perc hátránnyal ért célba, ezért az összetett élcsoportja nem változott, továbbra is a szlovén Primoz Roglic vezet. A címvédő kolumbiai Egan Bernal hátránya mindössze 21 másodperc, a francia Guillaume Martin 28 másodperccel lemaradva a harmadik.
Ma a Chatel-Guyon és Puy Mary Cantal közötti 191,5 kilométer megtétele vár a mezőnyre, kemény hegyi befutóval.