Sport

Csendes átigazolási időszak

Labdarúgás. A hétvégén megkezdődik a spanyol élvonal 2020–2021-es idénye, de a Real Madrid és a Barcelona később kapcsolódik be a küzdelmekbe

Mint a népmesében: kezdődik is meg nem is a spanyol labdarúgó-élvonal, a La Liga 2020–2021-es szezonja, mert a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában szerepelt csapatok hosszabb pihenőt kaptak.

Eredetileg ma lett volna a rajt a Granada és az Athletic Bilbao találkozójával, de azt elhalasztották egy nappal, mivel a szövetség és a bajnokságot szervező liga még vitatkozik azon, hogy tartsanak-e hétköznap is bajnoki meccseket. Jelen állás szerint nem lesznek sem pénteken, sem hétfőn első osztályú találkozók.

Ennél is fontosabb, hogy az első fordulóban halasztott a két legnagyobb bajnoki esélyes, a címvédő Real Madrid és a Barcelona is, míg a harmadik és negyedik legerősebbnek vélt együttesek kedden kapcsolódnak be, egymás ellen játszik az Atlético Madrid és a Sevilla. Aztán majd az Európa-ligát védő andalúzok is halasztanak, a budapesti Szuperkupa-döntő miatt.

Zinédine Zidane együttese a jövő hét végén, a katalánok csak két hét múlva játszanak először, van még egy kis idő a csapat csiszolgatására.

Mondjuk a francia edzőnek erre nincs nagy szüksége, hiszen gyakorlatilag az előző évi alapcsapattal vág neki a gárda az új szezonnak. A Realnak eddig nincs egyetlen nagy igazolása sem, ami szinte példátlan a klub 21. századi történetében. A perememberek közül James Rodriguezt megvette az Everton, Gareth Bale-t pedig bárkinek odaadná ingyen is a Madrid, csak fizesse a walesi horribilis fizetését, ami körülbelül 700 ezer euró – hetente! A Spurs és a Manchester United érdeklődik iránta. Az angol sajtóban felvetődött, hogy Zidane szeretné a még két évig szerződésben lévő walesi helyett Rijad Mahrezt a Manchester Citytől.

A Barcelona nehezebb helyzetben van, új az edző, Ronald Koeman, s néhány változás történt a keretben, igaz, egyelőre nem sok.

A katalánok elcserélték Arthurt Pjanicra a Juventusszal, s távozhat Arturo Vidal és esetleg Umtiti is. Coutinho ellenben a kerettel készül. S persze a legnagyobb erősítésnek Lionel Messi maradása számít. A Marca szerint így festhet Koeman „álomtizenegye”: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Pjanic, De Jong – Dembélé, Messi, Fati – Griezmann. (A kapus egyelőre sérült.) Kérdéses, hogy a Messi melletti két szélső valóban alapember lesz-e, sikerül-e leszerződtetni a Liverpooltól Wijnaldumot, mennyi szerepet kap Coutinho, s érkezik-e Lautaro Martínez. Maradt még nyitott kérdés a következő hetekre is…

Az Atlético ötvenmillió eurót kereshetne, ha eladná a Juventusnak Moratát, de az első ajánlatot visszautasította. Elképzelhető, hogy elcserélné Thomas Partey-t az Arsenallal Alexandre Lacazette-re.

Kapcsolódó írásaink

Igaza van Ferdinandnak: ez őrületes

ĀLabdarúgás. A harminchatodik évében járó portugál világklasszis lett az első európai futballista, aki legalább száz gólt szerzett hazája válogatottjában

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom