Sport

Orosz győzelem a Puskás Arénában

A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Oroszországtól vasárnap a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája második fordulójában.

Orosz győzelem a Puskás Arénában
Szalai Ádám (k), Szalai Attila (b2) és Sallai Roland (b) a labdarúgó Nemzetek Ligája csoportkörének második fordulójában játszott Magyarország - Oroszország mérkőzésen
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar válogatott 42 éve nyeretlen riválisával szemben, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetuniót győzte le.

A két kör után három ponttal álló magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák, Marco Rossi szövetségi kapitány együttese ugyanakkor három nappal korábban Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában lép pályára.

Jól kezdett a magyar válogatott, de Szalai Attila óriási hibáját kis híján kihasználták az oroszok az 5. percben: egy indításra rendkívül rosszul helyezkedett a védő és még meg is botlott, így Anton Mirancsuk begyalogolhatott a kapuig, ám öt méterről mellé lőtt. Így sem kellett sokat várni a vendégek vezetésére, az első negyedóra végén a nem sokkal korábban hibázó Mirancsuk értékesítette ziccerét.

A magyar csapat nem tört meg, több szép támadást vezetett Szoboszlai Dominik és Sallai Roland főszereplésével, előbbi láthatóan megkülönböztetett figyelmet kapott az orosz védőktől, akik többször is keményen odaléptek a Törökországban csodálatos szabadrúgás gólt szerző 19 éves középpályásnak.

Marco Rossi a szünetben a sárga lapos - ezzel a következő mérkőzést kihagyó - Sigér Dávid helyére Kalmár Zsoltot küldte pályára, de a középpályásnak még bemelegedni sem volt ideje amikor úgy tűnt, eldőlt a találkozó: mindössze 37 másodperc telt el, és Mário Fernandes betalált.

A háromgólos hátrány ellenére becsülettel támadott a magyar csapat és Sallai Roland remek emelésével - amelyet Kalmár tökéletes passza előzött meg - a 62. percben szépített. Nyolc perccel később pedig a csereként pályára lépő Nikolics Nemanja közeli találatával nyílttá tette a találkozót.

A 82. percben Cseri Tamás személyében újoncot is avatott a magyar válogatott, melynek tagjai a hajrában is hajtottak az egyenlítésért, de az eredmény nem változott.

Rossi elégedett a teljesítménnyel 
 

„A srácoknak is elmondtam, hogy balszerencsések voltunk, de a teljesítménnyel elégedettek lehetünk” - mondta a Puskás Arénában, a Nemzetek Ligája második fordulójában rendezett vasárnapi összecsapást követően az olasz szakember. Hozzátette, gyakorlatilag minden statisztikai mutatóban felülmúlták riválisukat, ugyanakkor a futballt gólra játsszák, az oroszok pedig hármat is szereztek, ezek közül kettő is hasonló körülmények között, „időzítési problémák” miatt született.

Marco Rossi megjegyezte, az elmúlt két mérkőzésen bebizonyította a csapat, hogy Törökország és Oroszország válogatottjainak is méltó ellenfele tud lenni. Előbbi otthonában megérdemelt győzelmet aratott, a mostani összecsapáson pedig úgy kapott ki, hogy megérdemelte volna az egy pontot. Hozzátette, nem emlékszik olyan találkozóra az elmúlt évekből, amikor a magyar válogatott háromgólos hátrányból felállt volna. Megjegyezte, az elmúlt két mérkőzés legpozitívabb tapasztalata, hogy hosszú ideig támadószellemben futballozik a gárda és magasabban jegyzett csapatokkal szemben is kezdeményezőbb, agresszívabb játékot tud bemutatni. Ugyanakkor sokkal hatékonyabbnak kell lennie a csapatnak, nem fér bele, hogy öt-hat helyzetet elpuskázzon.

A bolgárok elleni Európa-bajnoki pótselejtezővel kapcsolatban azt mondta a szövetségi kapitány, „megvan az okunk arra, hogy optimisták legyünk”

Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz válogatott szövetségi kapitánya elmondta, felkészültek a magyar csapatra, ezt jól mutatja, hogy hatvan percig nem volt problémájuk, utána viszont kiengedtek, amiért nagy árat fizettek. Hozzátette, a hajrában végrehajtott cserékkel sikerült rendezniük a sorokat, így pedig már nem engedték ki a kezükből a győzelmet.

A szakember arról is beszélt, hogy nagyon tetszett neki a magyar csapat játéka, ráadásul sok új, fiatal játékos erősíti az együttest. Csercseszov azzal köszönt el az újságíróktól, bízik benne, hogy a két csapat esetleges következő mérkőzését itt a Puskás Arénában már nézők előtt rendezhetik meg. Hozzátette, egy telt házas összecsapáson talán más lett volna az eredmény.

Az első hazai gólt szerző Sallai Roland az MLSZ-nek azt mondta a találkozót követően, hogy bosszantják a kihagyott helyzetek, hiszen egy döntetlent kiharcolhattak volna. Hozzátette, úgy érzi, jó állapotban volt a csapat a legutóbbi két mérkőzésen, és sokat fejlődött.

Nikolics Nemanja közel három év után volt eredményes újra a válogatottban, de a vereség miatt nem lehetett elégedett: „Régen szereztem gólt a válogatottban, ami bosszantott. Persze minden gól fontos a számomra, de sajnálom, hogy ez a csapatnak nem hozott eredményt. Azt éreztem, hogy a játékban benne volt a harmadik gól is, sajnos ez nem sikerült, de úgy látom, készen állunk Bulgária ellen.”

A válogatottban 32 évesen debütált Cseri Tamás, akit az OTP Bank Ligában az előző szezon legjobb játékosának választottak, kiemelte, hogy egy álma vált valóra.

„Minden játékosnak ez az álma, hogy bemutatkozhasson a válogatottban. Szerintem a csapat azt csinálta a pályán, amit a mester kért tőlünk, kis szerencse hiányzott. Az oroszok jobban fel tudtak ellenünk készülni, a törököket sikerült meglepnünk” - fogalmazott Cseri.

A magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák, Marco Rossi együttese ugyanakkor három nappal korábban Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában lép pályára.

Kapcsolódó írásaink