Sport

Tíz hónap után újra pályán a magyar fociválogatott

A labdarúgó Nemzetek Ligája a koronavírus-járvány ellenére a tervezett szeptember eleji időpontban rajtol el, egyúttal ez a 2022-es, katari világbajnokság európai selejtezősorozatának is a kezdete. A magyar válogatott csütörtökön 20.45-től Törökország ellen lép pályára idegenben.

Tíz hónap után újra pályán a magyar fociválogatott
A magyar válogatott tagjai ismerkednek a Sivasban található pályával
Fotó: AFP/Sercan Kucuksahin

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese legutóbb közel tíz hónapja, 2019. november 19-én Cardiffban játszott tétmérkőzést. A válogatott akkor az Európai-bajnoki selejtezők utolsó fordulójában 2-0-s vereséget szenvedett Wales ellen.

Most pedig, közel egy éves kihagyással és a keret jelentős átalakulásával már a Nemzetek Ligájában kell bizonyítania a nemzeti csapatnak. Az olasz szakember nincs könnyű helyzetben, ugyanis a koronavírus-járvány miatti elővigyázatosság, valamint a sérülések miatt igencsak felforgatott kerettel kell nekivágni az elkövetkezendő mérkőzéseknek.

A válogatottat páratlan balszerencse sújtja, főleg a védelmet illetően. Baráth Botond és Tamás Krisztián már a hétvégi forduló előtt kidőlt sérülés miatt, majd Gazdag Dániel és Korhut Mihály is kikerült a keretből, mindketten azért, mert koronavírusos beteget találtak a környezetükben. Aztán a Korhut helyére behívott Hangya Szilveszter, valamint a ferencvárosi Botka Endre is megsérült, ahogy az utóbbi helyére meghívót kapott Bolla Bendegúz, valamint Bese Barnabás is. Mindössze öt védő játékos maradt a keretben, közülük is csak egy szélső (Fiola Attila).

Komoly fejtörést okozhat Marco Rossinak a kezdő összeállítása
Komoly fejtörést okozhat Marco Rossinak a kezdő összeállítása
Fotó: AFP/Sercan Kucuksahin

„Az esélyek nem mellettünk szólnak, de a futball tud váratlan dolgokat produkálni, mi pedig azon leszünk, hogy ezt csütörtök este bizonyítsuk, és jó eredményt érjünk el Sivasban” - nyilatkozta Marco Rossi, aki ezúttal nem szavazott bizalmat a csapatkapitánynak, Dzsudzsák Balázsnak. A szövetségi kapitány tartja magát az elveihez, és nem hív be olyan futballistát, akinek nincs klubja, nem szerepel rendszeresen tétmérkőzéseken.

A válogatott a törökországi vendégszereplést követően vasárnap már hazai környezetben, Oroszország ellen lép pályára.

A magyar válogatott kerete

Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (MOL Fehérvár FC)

Védők:
Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Apollon Limasszol)

Középpályások:
Cseri Tamás (Mezőkövesd), Pátkai Máté (MOL Fehérvár FC), Kalmár Zsolt (FC DAC), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (FC DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg)

Csatárok:
Babati Benjamin (ZTE), Holender Filip (FC Lugano), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Simon Krisztián (Újpest FC), Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Szőke Adrián (Heracles Almelo)

A Nemzetek Ligája 2020/21-es idényéből két pótselejtezős helyet osztanak ki a következő világbajnokságra, de hogy melyik két válogatotté lesz, az csak az európai vb-selejtezők 2021 novemberi zárása után derül ki. Ezt a két helyet ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes kapja meg, amely a vb-selejtezők során nem végez az automatikus kijutást jelentő első, vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen.

A divíziók létszámát az első szezon tapasztalatai alapján valamelyest átalakították, így került a magyar csapat a C-ből a másodosztálynak megfelelő B divízióba. A feljutásos-kieséses rendszer megmaradt, azaz a legjobbakat tartalmazó A és a másodosztályt jelentő B divízió négy csoportjának utolsó helyezettjei kiesnek. Fordítva pedig a B és a harmadosztályú C divízió négy-négy csoportgyőztese feljut. A C divízió négy csoportutolsója rájátszást vív a bennmaradásért, a két vesztes esik ki a D divízióba, ahonnan a két csoportgyőztes kerül a helyükre.

Az Európa-bajnokság jövő nyárra halasztása miatt az élvonal négy csoportelsőjének minitornáját, amely a végső győztesről dönt, csak jövő ősszel rendezik meg.

Kapcsolódó írásaink