Sport
Klopp nem örül, de nem a vereség fáj a legjobban
Labdarúgás. Újabb fordulat: a Barcelona vezetői állítólag nem vették észre, hogy legértékesebb játékosuk az új idényben ingyen távozhat, a liga szerint érvényes a kilépési záradék

Kicsit fura az időzítés: szombaton lejátszották a tulajdonképpeni angol Szuperkupa-, a Community Shield-mérkőzést, ami általában egy héttel előzi meg a bajnoki rajtot. Most kettővel, mert közben az előttünk álló héten a válogatottaké a főszerep, s majd csak szeptember 12-én játsszák a szezon első Premier League-meccseit. A forduló azonban csonka lesz, a két manchesteri gárda engedélyt kapott a halasztásra, hogy elteljen 30 nap az előző idényt záró utolsó nemzetközi kupameccse és a új évad első bajnokija között. Az Arsenal és a Liverpool augusztusban már nem játszott a nemzetközi porondon, nem volt akadálya annak, hogy a Wembley-ben elindítsák az idényt.
Mikel Arterta együttese Pierre-Emerick Aubameyang látványos bombájával vezetést szerzett, a vörösök a japán Minamino révén egyenlítettek. Szoboszlai Dominik korábbi salzburgi csapattársa a Liverpool történetének első játékosa lett, aki a klub színeiben elért első gólját a Wembley-ben lőtte. Jürgen Klopp együttese viszont elveszítette a tizenegyespárbajt, amivel nem kívánt módon, de történelmet írt. Az angol Szuperkupa történetének első csapata lett, amely két egymást követő döntőt is szétlövésben veszített el. Tavaly a Manchester City ellen, most az Arsenal ellen. Apró érdekesség, hogy Mikel Arteta mindkettőnek részese volt a győztes oldalon. Tényleg vannak olyan csapatok, amelyeknek megy a tizenegyespárbaj, s olyanok is, amelyeknek nem. Az Arsenal a legutóbbi 11 szétlövéséből kilencet megnyert, a Liverpool a legutóbbi ötből hármat elbukott.
A londoni klub egyébként minden riválisánál komolyabban veszi ezt az amúgy nem túlságosan nagy téttel bíró mérkőzést, 2014 óta a legutóbbi négy szereplését győzelemmel zárta. Az Arsenal csapatkapitánya és rekordigazolása, az ágyúsok színeiben eddig 109 mérkőzésen 70 gólt szerző Aubameyang még mindig nem írta alá új szerződését, de Arteta nagyon reméli, hogy ez a siker is maradásra ösztökéli őt.
Az élklubok – így az Arsenal és a Liverpool is – a következő napokban kénytelenek elengedni a legjobb európai játékosaik többségét a válogatottakhoz. Ahogyan Jürgen Klopp mondta: „Örülünk neki? Nem. De mit csináljunk?” Így aztán a csapatoknál várhatóan az átigazolási időszak eseményei jelentik majd a főtémát.
Egyelőre a Chelsea jár az élen, miután megszerezte Thiago Silvát, aki csatlakozott a több mint 140 millió euróért megvásárolt trióhoz, Timo Wernerhez, Hakim Zijeshez és Ben Chillwellhez. S még egyáltalán nem zárható ki Kai Havertz érkezése sem… Az Arsenal első nagy fogása az éppen a Chelsea-től érkező Willian, a Liverpool megvette az Olympiakosz Pireusztól Kosztasz Cimikaszt, míg az Everton megállapodott a Napolival Allan megvételéről, s a héten szeretné kölcsönvenni James Rodriguezt a Real Madridtól, mindketten voltak már a menedzser, Carlo Ancelotti játékosai. Az újonc Leeds United 29 millió euróért szerződtette a tavaly a Bajnokok Ligájában nagyon jól játszó brazil-spanyol Rodrigót a Valenciától. A Manches-ter City megszerezte az egykori Chelsea-védő Nathan Akét a Bornemouth-tól és Ferran Torrrest a Valenciától. Utóbbiakra kifizetett 65 millió eurót, de hol van még a költések vége, ha a tét Lionel Messi…
Messi nem tesztelt, így nem edzhet
Lionel Messi nem vett részt a Barcelona játékosai számára kötelező koronavírusteszten vasárnap délelőtt. Noha a múlt hét közepén még az volt a szándéka, hogy tartja magát a szerződéséhez, végül másképpen döntött, jelezve, eltökélt a távozás mellett. Miután nem csináltatta meg a tesztet, azt is „elintézte”, hogy semmiképp nem vehet részt az új vezetőedző, Ronald Koeman mai első edzésén a Barcelona edzőközpontjában. A nemzetközi sajtó szerint a Manchester City lépéselőnybe került a riválisokkal szemben az argentin szupersztár szerződtetéséért vívott harcban, s ezt csak segítette, hogy Pep Guardiola a hétvégén a katalán fővárosban bukkant fel, hogy megpróbálja segíteni az ügy minél gyorsabb lezárását. Közben az AS és több más spanyol lap is arról számolt be, hogy elképesztő fordulatot vett a Messi vs Barcelona jogi vita: állítólag a játékos a 2020–2021-es idényre vonatkozó szerződésében már nem szerepel a 700 millió eurós kivásárlási ár, ezért Messi ingyen távozhat. A Barcelona elnöke, Josep María Bartomeu most hajlana egy gyors üzletkötésre a Cityvel, körülbelül 250 millió eurós értékben. Ám az angolok már nem akarnak sem pénzben, sem értékben (játékosok) ennyit adni. A képet árnyalta a La Liga tegnap délutáni kommünikéje, szerintük a szerződésből nem hiányzik a kilépési záradék, s bárki akarja Messit, ki kell fizesse a kivásárlási árat.
(AD)