Sport

Zlatan Ibrahimovićnak tetszett a Hammarby játéka

Labdarúgás. Kiszenvedte a továbbjutást a Fehérvár és a Honvéd, de hasonló játékkal nem valószínű a sikeres folytatás

Ha nehezen is, de a Fehérvár FC és a Honvéd vette az első akadályt, hazai pályán tovább jutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójából, a Puskás Akadémia viszont kiesett Stockholmban.

A papírforma szerint a legkönnyebb helyzetben a Fehérvár volt, hiszen a félamatőr ír Bohemian volt az ellenfele, de a mérkőzésen nem látszott, hogy a Vidi a jól fizetett profik csapata. Rossz volt nézni, hogy a zömében külföldi labdarúgókból álló hazai együttes milyen ötlettelenül támadott, ha pedig helyzetbe került, hibázott. Nikolics büntetőből egyenlített, s mivel a hosszabbításban kimaradtak a helyzetek, a Vidi csak a 4–2-re megnyert büntetőpárbajban harcolta ki a továbbjutást.

Érthetően csalódott volt Keith Long, a Bohemians vezetőedzője, aki elárulta, hogy játékosait munka után esténként szokta edzeni hetente négy vagy öt nap, ennek ellenére nem fáradtak el. Márton Gábor, a Fehérvár vezetőedzője szerint idegőrlő mérkőzés volt, mert a helyzeteiket kihagyták. A Fehérvár kiemelt lesz ugyan a hétfői sorsoláson – így nem lehet ellenfele a Milan, a Tottenham vagy a Wolfsburg – de jelentős javulás kellene a továbbjutáshoz.

A kupagyőztes Budapest Honvéd is megszenvedett a finn Inter Turku ellen, csak a hosszabbításban nyert egy látványos öngóllal 2–1-re. „Nehéz szülés volt – ismerte el Bodóg Tamás, a Honvéd vezetőedzője. – A csapatom mégis dicséretet érdemel, mert a 91. percben kapott bosszantó egyenlítő gól sem törte meg, s kiharcolta a továbbjutást”.

Koronavírus-fertőzés miatt a Puskás Akadémia kilenc játékosa nem játszhatott a svéd Hammarby ellen Stockholmban. A zárt kapus mérkőzést a lelátóról nézte a csapat résztulajdonosa, Zlatan Ibrahimović, aki elégedetten távozott a 3–0-ás hazai siker után. A találkozó után Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője úgy nyilatkozott: „Gratulálok a svéd együttesnek a győzelemhez, sajnos nem tudtunk felállni olyan összeállításban, amelynek reális esélye lett volna a Hammarby ellen. Ugyanakkor büszke vagyok a csapatomra, mert becsülettel végigküzdötték a meccset. Persze ezzel nem szeretném kisebbíteni a hazai csapat győzelmének értékét, de úgy érzem, hogyha a legjobb tizenegyet tudtam volna pályára küldeni, más lett volna a mérkőzés képe.”

Nikolicsék az újonc Budafok ellen


A címvédő Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében aratott bravúros győzelme után Zalaegerszegen lép pályára vasárnap a labdarúgó NB I. harmadik fordulójában. A legutóbb ezüstérmes székesfehérváriak meglepetésre két döntetlennel kezdték az új szezont, így mindenképpen illene Nikolicséknak javítaniuk az újonc Budafoki MTE vendégeként, amely még nem kapott ki. A kispestiek mérkőzése is érdekesnek ígérkezik, vezetőedzőjük, Bódog Tamás miatt, aki a Kisvárdáról érkezett nyáron. A program. Ma: Paksi FC–Mezőkövesd 20.30. Vasárnap: ZTE–Ferencváros 17.45, Budafoki MTE–Fehérvár FC 17.45, Puskás Akadémia FC–Újpest FC 20, Honvéd–Kisvárda, Új Hidegkuti Nándor Stadion 20. A DVTK–MTK mérkőzés lapzárta után fejeződött be.
(SM)

Kapcsolódó írásaink

Ferencváros: üdvözlet a paradicsomban

ĀLabdarúgás. A zöld-fehérek a glasgow-i bravúrral csupán egyetlen győzelemre vannak az őszi főtáblás szerepléstől, Rebrov csapata zsinórban nyolcadszor nem kapott ki idegenben

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom