Sport
Húszezer jegyből hatezer megy a két klubnak

Ezt az értesülést a német szaklap, a Kicker osztotta meg olvasótáborával a szeptember 24-i Puskás Arénában sorra kerülő találkozó kapcsán.
Az UEFA két napja jelentette be, hogy a budapesti mérkőzést nézők előtt kívánja megrendezni, természetesen a járvánnyal kapcsolatos egészségügyi előírások figyelembevételével. A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint az UEFA a nézőtéri kapacitás harminc százalékát használhatja majd ki. S mivel a Puskás Aréna befogadó képessége 67 ezer fő, így körülbelül 20 ezren lehetnek jelen a helyszínen.
Az MLSZ közleménye szerint az európai szövetség ezen a találkozón vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott számban, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett szurkolók is megtekinthetik a nemzetközi találkozókat. Az UEFA megerősítette: ettől eltérő döntésig minden más nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg. A magyar szurkolók jegyvásárlási lehetőségeiről az UEFA tájékoztatást ígért a magyar szövetségnek.