Sport

Lukaku elátkozott a kupadöntőkben

Labdarúgás. Holnap eldől Antonio Conte sorsa az Európa-liga döntőjét elveszítő Internél, Allegri a jelölt a helyére, ahogy hajdanán a Juventusnál is ő lett az utóda

Az Internazionale elveszítette péntek este a Sevilla elleni Európa-liga-döntőt. Nyilván emiatt is lehetne csalódott és rossz a hangulat a milánói klub főhadiszállásán, de a helyzet ennél bonyolultabb.

Lukaku elátkozott a kupadöntőkben
Antonio Conte és az elveszített kupa. Az edző jövője megpecsételődött az Internél
Fotó: AFP/Ina Fassbender

Az Inter egy balszerencsés mozdulat miatt elszalasztotta annak a lehetőségét, hogy 2010 után újra nemzetközi trófeát nyerjen, hogy 1999 után az első olasz klub legyen, amely diadalmaskodik az UEFA-kupa utódjában, az Európa-ligában. (Az Inter magyarországi szurkolói pedig azt az esélyt, hogy szeptember 24-én, az UEFA Szuperkupa-döntőjében Budapesten láthassák kedvenc csapatukat. Így a Sevilla érkezik.) A kifejezetten mozgalmas első félidőben mindkét csapat vezetett egyszer, 2–2-vel fordultak a csapatok.

A trófea sorsát eldöntő gól a 74. percben esett, amikor Diego Carlos rosszul sikerült ollózása után a kapu mellé tartó labda Romelu Lukakuról a saját kapujába pattant. Szegény belga, igazán balszerencsés a nemzetközi kupafinálékkal. Másodszor játszott nemzetközi kupadöntőben, az elsőben, 2013 augusztusában, a Bayern München elleni UEFA Szuperkupa-döntőben egyedül ő rontott a döntetlen után tizenegyest lövők közül. Most pedig övé volt az öngól. Pedig fantasztikus első szezont zárt az Internél, 51 mérkőzésen 34 gólt szerzett, az Európa-ligában tovább javította a rekordját, immár 11 mérkőzésen szerzett sorozatban gólt. Ám mégis a döntő balekjaként emlékeznek majd rá.

Antonio Conte ezúttal nem hangoztatta, hogy a második hely nem számít, sőt azt próbálta magyarázni, hogy nincs benne keserűség a vereség miatt, ám a szombat reggeli Gazzetta dello Sport már a könnyeit emlegette a címlapon.

Nagyon izgalmas lesz a következő néhány nap a klubnál, állítólag holnap, kedden tartanak egy fontos megbeszélést, amelynek egyik témája az edzőkérdés, Conte jövője. Tudvalévő, hogy a nehéz természerű, öntörvényű Conte viszonya, miután többször is nyilvánosan kritizálta a tulajdonosokat és a klub vezetőit, megromlott az elöljárókkal.

A sportnapilapokhoz hasonlóan a La Repubblica is úgy véli – ami azért már elég erős információ –, valószínűbb, hogy Contét menesztik, mint az ellenkezője. Érdekes az ezzel kapcsolatos pénzügyi képlet: az elküldése húszmillió euróba kerülne az Internek, mivel két év van még hátra az eredeti kontraktusból, az edző pedig tízet kap évente. Emellett még fizetni kell a tavaly menesztett Luciano Spallettinek is, akinek 2021-ig szólt a szerződése. Mindent megoldana, ha Conte lemondana, de aligha tenné, a Chelsea-nél sem gyakorolt ilyen kegyet, ott sem ment szembe a saját érdekeivel. Más kérdés, hogy 2018 őszén éppen emiatt nem lett a Real Madridnál a most a Sevilla edzőjeként a péntek esti döntőt vele szemben megnyerő Julen Lopetegui utóda.

Abban is egyetért az olasz sajtó, hogy az egyetlen jelölt az Inter élére a Juventus korábbi edzője, Massimiliano Allegri, aki 2014-ben Torinóban is Conte helyére került. Kétéves szerződést kapna, Milánóban ugyanazt megkapná, amit a Juvénél kapott: kétéves szerződés, szezononként nyolcmillió eurós fizetéssel és prémiumokkal.

Európa-liga-döntő, Köln. Sevilla–Internazionale 3–2.

Kapcsolódó írásaink

Csúcstalálkozó

ĀLabdarúgás. Vasárnap este Lisszabonban a Paris Saint-Germain és a Bayern München, a tavasz legjobb két csapata játszik a Bajnokok Ligája serlegéért

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom