Sport

Meg kellene leckéztetni a magabiztos svédeket

Labdarúgás. A szurkolói nem segíthetnek a Fradinak a BL-selejtezőn

Nehéz vizsga vár ma este a Ferencvárosra, mert a svéd bajnok Djurgården csapatát fogadja a Bajnokok Ligája selejtező első fordulójában (19 óra, tv: Duna World) a Groupama Arénában, ráadásul zárt kapuk mögött.

Meg kellene leckéztetni a magabiztos svédeket
Fotó: MH

Micsoda ellentmondás, hogy miközben a magyar bajnoki mérkőzéseken a szurkolóknak semmilyen távolságtartási szabályt nem kell betartaniuk − láthattuk, a lelátókon ölelgetik egymást −, az Euró­pai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem enged nézőket a stadionokba, és a párharcok egyetlen mérkőzésen dőlnek el. Pedig kellene a biztatás a magyar bajnokcsapatnak azzal a Djurgårdennel szemben, amelynek vezetői a sorsolás után Fortunának hálálkodtak, játékosai pedig biztosak benne, hogy kiharcolják a továbbjutást idegenben is. Például a zambiai Tiger Chilufya kijelentette, biztos abban, hogy bejutnak a BL csoportkörébe.

„Mint minden csapatnak, így a Ferencvárosnak is vannak gyenge pontjai, ezt próbáljuk majd kihasználni − nyilatkozta Kim Bergstrand, a svéd csapat vezetőedzője. − Nehéz mérkőzésre számítok, mert a magyar bajnok rutinosabb a kupákban, tavaly eljutott az Európa-liga csoportkörébe. A gyors támadás az erősségük, azt kell majd semlegesíteni.”

Ezt próbája majd megakadályozni Tokmac Nguen, az FTC csatára, aki a bajnoki nyitányon gólt szerzett az MTK ellen: „Kemény mérkőzésre számítok a svéd csapat ellen, az biztos, hogy teljesen másfajta kihívás vár ránk, mint amit a bajnoki mérkőzéseken megszokhattunk. Tudjuk, hogy az idei selejtezőben nincs visszavágó, azaz egy meccsen dől el a továbbjutás, ezért fontos, hogy maximálisan koncentráljunk. Bízom benne, hogy mi folytathatjuk majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében” − nyilatkozta bizakodva a kenyai születésű játékos a Fradi.hu-nak.

Kapcsolódó írásaink

A Lyon kénytelen megnyerni a BL-t

ĀLabdarúgás. Jó hír szivárgott ki – Egyre szűkül a csapatok köre, amelyek közül kikerülhetnek a szeptember 24-i, budapesti Szuperkupa-döntő résztvevői