Sport

Halálos baleset történt a Miskolc-ralin

Leállították a szombati Miskolc-ralit, az országos bajnokság második fordulóját, mivel a második gyorsasági szakaszon halálos baleset történt.

Halálos baleset történt a Miskolc-ralin
„Tóth Zsolt régóta tagja a ralis társadalomnak, halála óriási veszteség mindannyiunk számára”
Fotó: Facebook/MNASZ

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közleménye szerint a Rally1-es kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros versenybalesetet szenvedett, melynek következtében a navigátor olyan súlyosan megsérült, hogy életét veszítette. Dudás nem sérült meg komolyabban, de a mentőorvosok sokkos állapotban kezelték. Tóth Zsolt 48 éves volt.

„Zsolt régóta tagja a ralis társadalomnak, halála óriási veszteség mindannyiunk számára” - írta Facebook-oldalán az MNASZ, amelynek tájékoztatása szerint a baleset körülményeit a rendőrség bevonásával még vizsgálják.

Az MNASZ, a versenyigazgatóság, a rendező és a versenyzők képviselőjének javaslata alapján a felügyelő testület azt a döntést hozta, hogy a rendezvény nem folytatódik.

„Az MNASZ vezetősége, versenyzők, csapattagok és a ralis társadalom minden tagja együtt érez a versenyző hozzátartozóival, és ezúton őszinte részvétét fejezi ki Tóth Zsolt közvetlen családjának” - olvasható az MNASZ közleményében.

Rendőr helyszínel annak a balesetnek a helyszínén, amely a Miskolc Rally Bánkút-Mályinka közötti gyorsasági szaszán történt 2020. augusztus 15-én
Rendőr helyszínel annak a balesetnek a helyszínén, amely a Miskolc Rally Bánkút-Mályinka közötti gyorsasági szaszán történt 2020. augusztus 15-én
Fotó: MTI/Vajda János

„Az MNASZ vezetősége, versenyzők, csapattagok és a ralis társadalom minden tagja együtt érez a versenyző hozzátartozóival, és ezúton őszinte részvétét fejezi ki Tóth Zsolt közvetlen családjának” - olvasható az MNASZ közleményében.

Holczer Dániel navigátor a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy szörnyű tragédia történt, ami nagyon ritkán, de előfordul.

„A világ legbiztonságosabb autóival versenyzünk, azt kell, hogy mondjam, hogy méltó körülmények mellett, olyan biztonsági terv, betartott és betartatott biztonsági követelmények mellett, amelyek mellett százezerből egyszer, de sajnos előfordulhat (ilyen baleset). Nincs garancia. Zsolttal most olyan tragédia történt, ami, azt gondolom, hogy évtizedenként egy sajnos előfordul és megtörténik.”

Hangsúlyozta, hogy „nagyon komoly személyiséget, egy nagyon komoly egyéniséget, egy értékes sportembert veszítettünk el itt ma”, és hozzátette, a versenyzőtársaknak egyértelmű volt, hogy egy ilyen baleset után nem folytatódik a viadal.

„Számunkra ez teljesen evidencia. Azt gondolom, abban a pillanatban, ahogy híre ment, mi történt Zsoltival, mindenki levette a bukósisakot és lekapcsolta a motort. Egy ilyen helyzetben, egy ilyen szituációban, egy ilyen veszteség mellett, én azt gondolom, hogy nem lehet tovább versenyezni” - mondta

Az MNASZ és a rendezők a Diósgyőri VTK stadionja mellett kialakított szervizparkban 13 órára megemlékezést szerveztek.
 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom