Sport

Lewandowski lehet a fegyver a bajor spanyolfóbia ellen

Labdarúgás. A Barcelona és a Bayern München ma esti lisszaboni összecsapása akár döntőnek is beillene a Bajnokok Ligája mostani sorozatában

A legvisszafogottabb megfogalmazás szerint előrehozott döntőnek is beillik a ma esti Bayern München–Barcelona BL-mérkőzés. Igazi sláger, de azért nem árt tudni, a győztesre az elődöntőben a Manchester City vagy a Lyon vár. Talán azt is érdemes hangsúlyozni, hogy két olyan csapat találkozik, amelyik a saját elvárá­saitól elmaradt az előző években a BL-ben. S akkor még nem is emlegettük a pikánsnak ígérkező párbajokat!

A Barcelona 2015-ben nyerte meg legutóbb a sorozatot, azóta mind­össze egyszer, tavaly jutott legalább az elődöntőbe. Akkor közel állt a fináléhoz, de 4–0-ra kikapott az Anfield Roadon. A klubnak a számokban és a közelmúlt példáiban hívő szimpatizánsait aggasztja, hogy az elmúlt négy sorozatban (legalább) egy nagy vereségben minden tavasszal része volt, 2017-ben a PSG-től (0–4) és a Juventustól (0–3), 2018-ban az AS Romától (0–3), 2019-ben a Liverpooltól (0–4) kapott megmagyarázhatatlanul nagy zakót, és ezek közül csak a franciák ellenit „élte túl”. Az elmúlt években legalább a hazai bajnokság megnyerésével vigasztalódhatott a csapat, most azt elbukta a Real Madriddal szemben, a késő nyárrá lett tavasz egyetlen elérhető trófeája a BL-serleg maradt.

A Bayern uralja a német bajnokságot, júniusban már sorozatban nyolcadszor nyerte meg, sőt ezúttal duplázott is. Ám nem ok nélkül mondta Karl-Heinz Rummenigge, a klub első számú vezetője, hogy a királykategória győzelme kell ahhoz, hogy tényleg Európa legjobbjának mondhassák magukat. Kétségtelenül akadtak az elmúlt években olyan párharcok, amelyek után a bajorok a játékvezetőt is okolhatták a kiesésért, de tény: 2013 óta nem tudnak döntőbe jutni. Ráadásul akad némi spanyolfóbiájuk: az elmúlt hat évben ötször a La Liga három óriá­sának egyike ejtette ki őket. Háromszor a Real Madrid, egyszer-egyszer az Atlético Madrid és a Barça.

Mindkét klub benevez olyan futballistát a mérkőzésre, aki korábban az ellenfelet szolgálta, ilyen a katalánoknál a chilei Arturo Vidal, a bajoroknál pedig Thiago Alcantara és Coutinho. De talán még érdekesebbek a várható párharcok. Egyrészt Lionel Messié és Robert Lewandowskié. Az Aranylabda védője, az argentin szupersztár 43 mérkőzésen 31 gólt szerzett az idényben, inkább a dicséretének, mintsem bírálatnak írható: csak ennyit, mert hogy 2008 óta nem rúgott egyetlen idényben sem ilyen kevés gólt. Ugyanakkor a lengyel, aki ma vitathatatlanul a világ leghatékonyabb középcsatára karriercsúcsot jelentő 53 gólnál tart, mindössze 44 mérkőzésen.

A mostani BL-sorozatban tízzel több gólt szerzett eddig, mint Messi. De ha valamiért bírálni szokták az az, hogy nem a döntőnek beillő nagy meccsek embere. Alkalmasint különleges a két kapus várható párharca is. Mit szépítsük: Manuel Neuer és Marc-André ter Stegen utálja egymást. Talán nem azonos mértékben (Neuer azt szokta mondani, ha megkérdezik, neki semmi baja a riválisával), de nyilvánvalóan.

A Barcelona kapusa ugyanis nehezen viseli, hogy a Bayern hálóőre a német válogatott első számú kapusa – miközben ő a világ legjobbja, például maga és a katalán sajtó szerint.

BL-negyeddöntő. Barcelona–Bayern München, Lisszabon, 21.00 (tv: M4 Sport)

Kapcsolódó írásaink