Sport

Kiállítás és szurkolói bolt egyben – Ilyen a Fradi Kamion

Bemutatták a Fradi Kamiont, amely pénteken el is indul balatoni kitelepülésekre.

Kiállítás és szurkolói bolt egyben – Ilyen a Fradi Kamion
A Fradi Kamion célja a ferencvárosi kötődés erősítése és a fiatalok megszólítása
Fotó: MH/Katona László

„Még közelebb szeretnénk kerülni a szurkolókhoz, akiknek biztosan sok örömet fog szerezni ez az egyedülálló kamion” - mondta a bemutató ünnepségen Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke.

A sportvezető elárulta, a hazai mérkőzések idejére még keresik a kamion állandó helyét, de erre augusztus 31-ig mindenképpen várni kell, addig ugyanis a Balatonon kezdi meg az országjárást. Előbb Siófokon, majd Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Balatonalmádiban lesz látható.

A kamionban szurkolói bolt is üzemel
A kamionban szurkolói bolt is üzemel
Fotó: MH/Katona László

A 20 méter hosszú, 2,5 méter széles, 4,5 méter magas kamion vezető fülkéjén a „Fradi” felirat mellett egy sas, míg a vontatmányon a címer, a támogató Groupama és az egyesület 1899-es alapítási éve látható.

A belsejében egy minikiállítást lehet megtekinteni olyan ereklyékkel, mint a futballbajnoki címért járó serleg, vagy éppen az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang korcsolyája. Emellett egy szurkolói bolt is üzemel majd benne.

Több ereklyét is kiállítottak a kamionban
Több ereklyét is kiállítottak a kamionban
Fotó: MH/Katona László

Az eseményen kiderült, a belső kialakításhoz egy tonna faanyagot, 200 méter acél zártszelvényt, több száz méter vezetéket és 3500 csavart használtak fel. Az impozáns külső és belső megjelenést 600 négyzetméternyi fóliával biztosították.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom