Sport

Skót vagy izlandi bajnok lehet az FTC ellenfele

Labdarúgás. A Honvéd a Turkuval, a Fehérvár FC a Bohemian FC-vel, a Puskás Akadémia pedig a Hammarbyval mérkőzik az Európa-liga selejtezőjének első körében

Szerencsésebbnek bizonyultak az Európa-liga selejtezőjébe nevezett magyar csapatok a hétfői nyoni sorsoláson, mint a BL-ben induló Ferencváros. A Bp. Honvéd finn, a Mol-Fehérvár ír, a Puskás Akadémia svéd ellenféllel játszik a selejtező első fordulójában.

A nyoni sorsoláson kiderült, hogy a Ferencváros – amely az első körben a svéd bajnok Djurgårdennel mérkőzik hazai pályán – továbbjutása esetén a Celtic és a KR Reykjavík párharcának győztesével játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

Az Európa-liga selejtezőjében augusztus 27-én a kispestiek Budapesten fogadhatják az Inter Turkut, míg a Fehérvár FC hazai pályán a Bohemianst. A Puskás Akadémia Svédországban a Hammarby ellen játssza majd története első nemzetközi kupamérkőzését. Mindenütt zárt kapus mérkőzést rendeznek.

Az ellenfelek közül az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot, spanyol edzője van, José Riveiro. Játékosai közül kiemelést érdemel a rutinos kapus, Henrik Moisander, aki maga is volt A válogatott, de sokkal híresebb az ikertestvére, Niklas, aki
a holland, az olasz és a német élvonalban is szerepelt. A 32 éves Timo Furuholm vezeti a góllövőlistát.

A Vidi ellenfele, a Bohemians a második helyen áll az ír bajnokságban, nyolc év után tér vissza a nemzetközi porondra. A Hammarby az utóbbi időben azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy részvényei körülbelül negyedét Zlatan Ibrahimović vásárolta meg. A jelenlegi keret és stáb leghíresebb tagja az egyik pályaedző, Joachim Björklund, vb-harmadik, Eb-elődöntős védő, akinek fia, Kalle a mostani csapat egyik védője a malmői születésű Magyar Richárd oldalán. A magyar állampolgársággal is rendelkező jobbhátvéd korábban a Greuther Fürthben Pintér Ádám klubtársa is volt. A Hammarby a svéd bajnoki fordulóban 2–1-re megverte a Ferencváros kupaellenfelét, a Djurgårdent.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője szerint a Hammarby talán az egyik legnehezebb ellenfél a lehetséges csapatok közül. „Biztosan nehéz mérkőzés lesz, de szeretnénk úgy pályára lépni, hogy jó eredményt hozzunk Magyarországnak” – mondta Hornyák.

Csodaemberek lehetnének a Farkasokból

Amikor 1954 decemberében a Wolverhampton Wanderers fordulatos mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Honvédot – e találkozó állítólag alapvető fontosságú volt a nemzetközi kupák „kitalálása” szempontjából –, az elragadtatott Daily Express Wolverhampton Wondermenre nevezte át a csapatot, illetve annak csodaembereit. Alkalmasint ez a jelző kijárna ma este az utódoknak is, ha az európai porondon 48 esztendő után újra a negyeddöntőben szereplő csapat kiejtené az elmúlt hat évben háromszor Európa-liga-győztes Sevillát. Legalább akkora bravúr lenne, mint 1972-ben a Juventus és a Ferencváros búcsúztatásával elért döntőbe jutás. Az esélyesebb persze a spanyol csapat, amely a múlt héten az AS Romát ejtette ki. A Wolverhampton és a Sevilla mérkőzét Duisburgban, Sahtar Donyeck–FC Basel meccsét Gelsenkirchenben játsszák, 21 órától. A két hétfő esti mérkőzés lapzárta után ért véget.
(RR)

Kapcsolódó írásaink

Nem Maestro, hanem Mister

ĀLabdarúgás. A Juventus a Bajnokok Ligája-kudarc másnapján menesztette Maurizio Sarrit, és iziben ki is nevezte az új edzőt, Andrea Pirlót

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom