Sport
Vasárnap a svéd bajnokot kapta a Fradi, ma még nehezebb jön
Nemzetközi labdarúgó-kupák
Az ellenfél játékban van, sőt az utóbbi hetekben jó formában szerepelt, vasárnap három győztes mérkőzés után szenvedett vereséget. Csak a negyedik helyen áll hazája bajnokságában. A Ferencvárosnak négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, ha – akár már ebben a párharcban is – kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. A BL-selejtező második és az Európa-liga-selejtező első fordulójának sorsolását ma tartják. Előbbiben a Ferencváros, utóbbiban a Puskás Akadémia, a MOL Fehérvár és a Bp. Honvéd érintett. Előbbi kettő nem kiemelt, utóbbi kettő igen. A Fradi a papírforma szerint a svéd bajnoknál is lényegesen nehezebb ellenfelet kaphat ebben a körben, akár a Celticet, a Young Boyst, a Ludogorecet vagy a Dinamo Zagrebet is.