Sport

Elhunyt a magyar röplabda-válogatott korábbi kapitánya

Hosszan tartó, súlyos betegség után, szombat hajnalban 74 éves korában elhunyt Kasziba István nyolcszoros bajnok röplabdaedző, a magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Elhunyt a magyar röplabda-válogatott korábbi kapitánya
Képünk illusztráció
Fotó: MH

Kasziba István 1945. december 7-én született Jánoshalmán. Röplabdázni 1960-ban kezdett Baján, majd 1967-ben költözött a fővárosba, előbb a Bp. Spartacus csapatába került, majd két évvel később a Bp. Honvédhoz igazolt. A magyar válogatottban 1969 és 1974 között 28 mérkőzésen lépett pályára.

Legnagyobb sikereit női csapatok edzőjeként érte el. Először a Vasassal lett bajnok 1989-ben, majd az Egerrel négy (1991, 1994, 1995, 1996), a tatabányai Vértes Volánnal egy (1999), a BSE-vel pedig két (2004, 2006) aranyérmet nyert.

A Magyar Kupát az Eger háromszor (1994, 1995, 1996), a Vértes Volán egyszer (1999) nyerte meg az irányításával. Az egri csapattal 1995-ben és egy évvel később az Interligában is az élen végeztek, 1996-ban pedig a hetedik helyet szerezték meg a BEK-ben.

A magyar női válogatottat 1985 és 1988 között irányította, az 1987-es belgiumi Európa-bajnokságon a csapat a tizedik lett.

Objektum doboz

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom