Sport

A lelki bukások életveszélyesek

Lósport. Az irigyelt és jól kereső zsokék a stressz és a sok vesztes futam miatt depressziósak lehetnek

Anglia valóban lovas nemzet, a lósport pedig nemzeti ügy, ezért nagyon megrázta a közvéleményt, hogy az elmúlt hónapokban két, korábban sikeres zsoké is öngyilkos lett. A szakember szerint sok lovas a súlyos sérülés miatt fejezi be a versenyzést, s ezért depressziós lesz.

A legnagyobb brit lovasközpontban, Newmarketben májusban barátja, Darryll Holland istállójában holtan találták az 54 éves Michael Currant, a híres zsokét, aki öt éve Golden Horn nevű lovával megnyerte az epsomi derbyt. Egy hónap múlva a háromszáz futamon, köztük a Nemzeti Nagydíjon is győztes, 34 éves Liam Treadwell vetett önkezével véget az életének.
A két öngyilkosság után a BBC próbálta kideríteni az okokat.

Az Oxfordi Egyetem tanulmánya szerint a lovasok a bukásoknál nagy sebességgel szenvednek agyrázkódást, ezzel károsodást. A folyamatos versenyek miatti feszültség hatására két és félszer nagyobb valószínűséggel szenvednek szorongástól, depressziótól.

Kevin Tobin ír zsoké − aki sérülés miatti visszavonulása után kétszer próbált véget vetni az életének, de családja megmentette − elmondta: „A lósport a vesztesek sportja, mert a sikerek mellett a zsokék sokkal többször kikapnak. A vereségért a fogadók nem a lovat, hanem a lovast hibáztatják, Ezért folyamatos nyomás alatt versenyeznek.”
Még a hússzoros bajnok, a legendás Tomy McCoy mérlege is negatív lett: „Pályafutásom alatt, 1974-től 2015-ig 4357 versenyt megnyertem, de tizennégyezerszer vesztesen értem a lovammal a célba. Tehát csak a futamok negyedében volt sikerélményem.”

A brit sérült zsokék alapítványa nemcsak az elhunyt lovasok családját támogatja anyagilag, hanem azt tervezi, hogy növeli a pszichológiai szolgáltatást. A profi zsokék szövetsége pedig mentális segítséget biztosít a visszavonult lovasoknak. Akiket a szurkolók, a fogadók babérkoszorúval a nyakukban csak ünnepelt sztárként látnak, de a lélek gondja, problémája láthatatlan. Ezért is nagyon veszélyes.

Kapcsolódó írásaink