Sport
Biztos magyar győzelem a nemzetközi viadalon
Úszás. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint a járvány miatti szünet ellenére legjobb versenyzőink lemaradása nem jelentős

− Mi volt az idény első nemzetközi versenyének célja?
− Egyértelmű, hogy úszóink végre versenyezzenek. Kitűnő ötlet volt ez a viadal, amit a járvány miatt nem volt könnyű megrendezni. Még jobb lett volna a hangulat a szigeti uszodában, ha nézők is lehettek volna a lelátón, de így is elégedettek lehetünk, mert öt hónap után végre beindult a szezon.
− Milyen állapotban vannak világklasszis úszóink?
− Úgy néz ki, hogy jól átvészelték a járvány miatti nehézségeket. A világbajnok Milák Kristóf a kihagyás ellenére olyan időket úszott, hogy ha nem látom, nem hiszem el. Kapás Boglárka is megfelelő formában van, száz pillangón egyéni csúcsot úszott. Hosszú Katinka lemaradása jelentősebb, de vegyesen így is verhetetlen. Késely Ajnát ugyan megviselte a leállás, de ez már nem látszott a teljesítményén.
− Mit szól a fiatalok előre-töréséhez?
− Örömteli, hogy már több számban küzdelemre késztetik az idősebbeket. A 17 éves Kós Hubert két olyan számban, kétszáz és négyszáz vegyesen javított korosztályos csúcsot, amelyben Hargitay András, Darnyi Tamás és Czene Attila is versenyzett. Kellemes meglepetést szerzett a 16 éves Nyirádi Réka is, aki 400 vegyesen és 200 pillangón is kiharcolta esélyesebb honfitársai előtt a döntőbe jutást, s mindkétszer második lett.
− Hogyan tovább, lesz-e folytatása a nemzetközi idénynek?
− Két hét múlva Rómában rendeznek egy hasonló szabadtéri versenyt, amelyre néhány versenyzőnk elutazik. Az már eldőlt, hogy az országos bajnokságot decemberben akarjuk megrendezni, amelyen már újra lehet majd olimpiai szintet úszni. Mert mi hiszünk abban, hogy jövőre lesz olimpia Tokióban.

A nyitány főszereplőinek értékelése
Kapás Boglárka, a 200 méter pillangó győztese: „Örülök, hogy méltó módon sikerült megünnepelni a tavalyi világbajnoki aranyam első évfordulóját. Nyilvánvaló, hogy most senki sincs formában, én sem, bár mindig csak magamhoz mérem a teljesítményem, és jelen helyzetben a csúcs plusz két másodperc jónak mondható. A gyorsaságom is javult, hiszen százon egyéni rekordot úsztam.” A 200 méter pillangó világcsúcstartója, Milák Kristóf: „Kétszáz pillangón az első ötvenet nem toltam úgy, mint szoktam, a következő háromra koncentráltam, hogy az jó legyen. A középső kétszer ötven rendben volt, az utolsón ledobtam a vasmacskát, ahogy kell, de azért megvolt így is a győzelem. Ennél jobbat most nemigen tudtam volna úszni. Annak örülök, hogy a váltóban sikerült visszahozni a csapatot pillangón, aztán Németh Nándi hozta a szokásos remek hajrát a végén, amit vártam is tőle.”
(SM)