Sport

Nem vész el, csak átalakult az Újpest, amelybe már hét új játékos érkezett

Visszatér Korhut Mihály a Lokiba

Jelentősen megváltozik az Újpest NB I-es labdarúgó csapatának a kerete, a klubvezetés eddig már hét új játékos érkezését jelentette be.

Az elmúlt szezonban a kieséstől megmenekült együttes „erősítéséről” sokat elmond, hogy az érkezők közül öt szabadon igazolható játékos. A legújabb szerzemény, a 21 éves koszovói Lirim Kastrati, aki az AS Roma csapatában nevelkedett ugyan, de Olaszországban eddig felnőtt csapatban nem játszott. A bajnokságban ezüstérmes Fehérvár FC a járvány miatt nem utazik edzőtáborozni Ausztriába, a csapat szombattól az új edző, Márton Gábor irányításával Bükfürdőn készül, és négy mérkőzést is játszik, jövő kedden a szlovák bajnokcsapat, a ŠK Slovan Bratislava ellen. Az első osztályból kiesett Debreceni VSE-be visszatér a 31 éves, 22-szeres válogatott Korhut Mihály, aki legutóbb a görög Arisz Szaloniki, előtte pedig az izraeli Ha­pel Beer-Seva együttesét erősítette. A hátvéd már be is mutatkozott a Lokiban, amely a Nyíregyháza elleni edzőmérkőzésen, 1500 néző előtt 4–0-ra nyert a Nagyerdei Stadionban.

Kapcsolódó írásaink