Sport
Faramuci helyzet a spanyol második osztályban, indulhat a jogászkodás
Tizenkét koronavírusos focista
A meccset elhalasztották, megsértve azt a szabályt, hogy az utolsó forduló összes mérkőzését egy időben kell kezdeni. De hát mit tehettek volna? Bizonytalan a folytatás is, hiszen két héten belül aligha lehet megrendezni ezt a találkozót, addig pedig, a tervek szerint, már a teljes playoffon túljutottak volna a csapatok. (A második liga első két helyezettje, az Huesca és a Cádiz automatikusan feljutott, egy helyért pedig a harmadik–hatodik helyezettek játszanak.) A Fuenlabrada egyelőre a nyolcadik, de egy mérkőzése még elvileg hátra van, ha pontot szerez, előrelép hatodiknak. A párosítás másik csapata, a húsz évvel ezelőtt még az ország legjobbjai közé tartozó Deportivo La Coruña számára is lenne tétje matematikailag a meccsnek, de tizenhárom góllal kellene győznie ahhoz, hogy megmeneküljön a kieséstől. Az érintettek, nem csak e két klub, hanem a Rayo Vallecano vagy az Elche, amelyet a Fuenlabrada kiszoríthat a playoffból, máris jelezték, jogi útra terelik az ügyet, ha nem születik számukra kedvező döntés. A Deportivo sem aprózza el magát: azt szeretné elérni, hogy emeljék fel a huszonkét csapatos Segunda létszámát, hogy biztosan bent maradhassanak.