Sport
A feketék és a rózsaszínűek
Forma–1. A második szabadedzést az eső uralta a Magyar Nagydíjon
A koronavírus-járvány miatt alaposan átírt szezonban mindössze a harmadik futam helyszíne a 14 kanyaros, fifikás Hungaroring, amelyet az M4 Sport szakkommentátorai szerint a Forma–1-es pilóták zöme kedvel. Lewis Hamilton (Mercedes), aki hétszer nyert már itt, mindenesetre nem tudja, mi a titka a sikerének. (Vagy nem akarta elárulni.) Nem is fárasztotta magát agyon az első szabadedzés kilencven perce alatt, beérte pár pompás vonalvezetésű, extra gyors körrel. Próbálgatta a gumikat, a beállításokat a szezonra feketére festett Mercedesekkel, akárcsak istállótársa, Valtteri Bottas. Lényegében csak addig futottak náluk jobb köridőt mások, amíg ők ki nem hajtottak a bokszutcából.
Ez a kihajtás az ötvenedik futamára készülő Pierre Gaslynak egyáltalán nem sikerült, a szerelők nem tudták „összerakni” az Alpha Tauri–Hondát. És nem volt jó edzése az istállójával veszekedő Max Verstappennek (Red Bull) sem, akinek be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Azon túl, hogy a két Mercedes uralta a mezőnyt, kifejezetten jól mentek a rózsaszínű Racing Pointok (jelenleg épp vizsgálják, mennyire szabályos a tavalyi Mercedesre hajazó autójuk), az első etap végén csak ők, Sergio Pérez és Lance Stroll tudtak egy másodpercen belül végezni a feketék mögött. A Ferrari javulgat, Vettel és Leclerc a hatodik-hetedik helyen kezdett. A második szabadedzésre megfogyatkozott a mezőny, heten mért idő nélkül végeztek, köztük Hamilton is. A leggyorsabbnak akkor már Sebastian Vettel bizonyult, Bottas megint második lett, Carlos Sainz (McLaren) pedig harmadik. Némi meglepetés, hogy a Racing Point duója ismét befért a legjobb ötbe. Nagy kérdés, mennyit javul az idő (javul-e egyáltalán) a ma 15 órakor kezdődő szabadedzésre .